Pesti Srácok

Ursula von der Leyen-bábut égettek a lengyel gazdák

Ursula von der Leyen-bábut égettek a lengyel gazdák

Közlekedési nehézségeket okoztak kedden Lengyelország-szerte az Európai Unió zöld megállapodása és az ukrán áruk behozatala ellen tiltakozó gazdák közúti blokádjai, az egyik ukrán-lengyel határátkelőn a tüntetők ukrán gabonát eresztettek ki egy tehervonat vagonjaiból - közölte a Polsat News hírtelevízió.

A televízió riporterei szerint a gazdák mintegy 200 helyen, ezen belül az autópályák és a gyorsforgalmi utak egyes szakaszain, az autópályák lejáróin és egyéb közlekedési csomópontokon tüntettek, a közutakat országszerte csaknem 30 ezer mezőgazdasági jármű torlaszolta el. A földművesek akciójához kedden több helyen erdészek és fuvarozók is csatlakoztak.

-jelentette ki a Polsat News-nak nyilatkozta Slawomir Izdebski, az OPZZ szakszervezet agrártagozatának elnöke. Ezzel a tüntetők harmadik, a prémes állatok tenyésztésének fenntartásáról szóló követelésére is utalt. A prémes állatok tenyésztését korlátozó törvénytervezetet a kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció terjesztette elő február elején. Izdebski kedd reggel a PAP hírügynökségnek elmondta: az OPZZ azt akarja, hogy a kormány olyan nyilatkozatot továbbítson az Európai Bizottsághoz, melynek értelmében Lengyelország "teljeskörűen kihátrál a zöld megállapodásból". A traktorokkal kivonuló gazdák teljesen megbénították a forgalmat a nyugat-lengyelországi Bydgoszcz központjában, ahol a vajdasági hivatal előtt tüntettek. A kedd délutáni órákban a lengyel média közölte, hogy Krakkó belvárosába egy több mint négyszáz traktorból álló oszlop vonult be.

PestiSracok facebook image

-számolt be a TV Republika hírtelevízió helyi tudósítója. Előtte a gazdák traktoraikkal 5 kilométer hosszú oszlopban vonultak be a város központjába. A szervezők bejelentették: csütörtökig maradnak a helyszínen. A lengyel gazdák a február 9-én indított, március 10-ig tartó tiltakozás keretében blokád alatt tartják az ukrán határátkelőket is. Míg eddig óránként egy-két teherszállító járművet engedtek át a határon, kedden "élesítették" a tiltakozást, és egyáltalán nem engednek át kamionokat. A személygépkocsik és a buszok forgalmát viszont nem korlátozzák. A délkelet-lengyelországi Medykánál a tüntetők eltorlaszolták a vasúti határátkelőt is, és néhány vagonból gabonát eresztettek ki.

-nyilatkozott a Polsat News hírtévének a tiltakozás egyik résztvevője. A Do Rzeczy lengyel konzervatív hírportál szerint az eset miatt rendőrségi vizsgálat indult. A PAP hírügynökség által idézett rendőrségi közlemény szerint kisebb mennyiségű gabonáról volt szó. Az incidenst elítélte Vaszil Zvarics varsói ukrán nagykövet.

-írta az X felületen. Michal Kolodziejczak mezőgazdasági miniszterhelyettes a wp.pl hírportálnak nyilatkozva kitért azokra a bírálatokra, amelyeket Volodimir Zelenszkij fogalmazott meg a lengyel határblokád kapcsán.

-jelentette ki. Mondja meg, hogy "kapott-e akár egyetlen hrivnyát a Lengyelországba szállított gabona után (...) vagy mindent az oligarchák vittek el" - tette hozzá.

A varsói mezőgazdasági tárca kedden a gazdák követeléseire reagálva a kukoricatermelők támogatását, az aszálykárok enyhítését célzó támogatások folyósítását és a kedvezményes, kétszázalékos hitelek visszaállítását ígérte. A földművesek következő nagy tiltakozását jövő keddre Varsóba tervezik. Bejelentések szerint a fővárosi tüntetésen más európai országok agrárszervezeteinek képviselői is részt vesznek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.