Pesti Srácok

Donald Tusk bírálta Szijjártó Pétert, amiért Lavrovval beszélgetett - meg is jött a magyar külügyminiszter válasza

Donald Tusk bírálta Szijjártó Pétert, amiért Lavrovval beszélgetett - meg is jött a magyar külügyminiszter válasza

Az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csak azokkal beszél, akikkel mindenben egyetért, az igazi teljesítmény a kapcsolattartás azokkal, akikkel bizonyos kérdésekben eltérő állásponton van - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával közösen tartott sajtóértekezletén megkérdezték a lengyel kormányfő által vele szemben megfogalmazott bírálatról is, amelyben Donald Tusk azt kifogásolta, hogy az Antalyai Diplomáciai Fórumon együtt vacsorázott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

Erre reagálva Szijjártó Péter kifejtette, hogy a magyar és a lengyel nemzet között nem pusztán barátság, hanem testvériség is van, amely véleménye szerint "kibírja az ilyen politikai epizódokat is, mint amiket Lengyelország miniszterelnöke az elmúlt néhány hétben produkált".

PestiSracok facebook image

- mondta. Majd arról számolt be, hogy a törökországi fórum majdnem olyan, mint egy ENSZ-közgyűlés, és ennek a gálavacsoráján hat vagy hét külügyminiszterrel ült egy asztalnál, köztük orosz hivatali partnerével.

- jelentette ki.

- vélekedett. A miniszter végül leszögezte, hogy ha lesz lehetősége, vagy szükség lesz rá, akkor a jövőben is tárgyalni fog az orosz kollégákkal.

- emelte ki.

- tette hozzá.

Mark Rutte holland miniszterelnök esetleges NATO-főtitkárrá választása kapcsán pedig elmondta, hogy a kormány biztosan nem tudja olyan személy megválasztását támogatni, aki "korábban térdre akarta volna kényszeríteni Magyarországot". "Nagyon fura lenne, ha egy ilyen ember jelöltségét a magyar kormány támogatná" - közölte.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.