Pesti Srácok

Felmentették az újbudai rendőrgyilkost

null

Felmentették és kényszergyógykezelésre ítélték Sz. Szilárdot. Az újbudai rendőrgyilkosság vádlottja egészen szürreális monológot adott elő a bíróságon, amelyben többek között azt is elmesélte, hogy gumicukrot vitt az egyik rendőrkapitányságra, és hogy Gulyás Mártontól is megvédte a készenlétiseket.

Péntek délben Szabó Judit tanácselnök ítéletet hirdetett a 2023-as újbudai rendőrgyilkosság ügyében, ebben felmentette Sz. Szilárdot a vádak alól, és elrendelte a kényszergyógykezelését – írja az Index. Sz. Szilárd észrevételeivel kezdődött az újbudai rendőrgyilkosság tárgyalásának pénteki ülése a Fővárosi Törvényszéken. Állította, hogy nem dördült el figyelmeztető lövés a lépcsőházból kifelé, és ez szerinte látszik is a felvételeken. Továbbra is vitatja, hogy a tanúk igazat mondtak.

– mondta Sz. Szilárd, utalva arra, hogy azért érkeztek meg a XI. kerületi házhoz a rendőrök, mert ő bontókalapáccsal betörte egy idős asszony lakásának a bejárati ajtaját. Legutóbb februárban állt Szabó Judit tanácselnök elé Sz. Szilárd, amikor a kezelőorvosát hallgatta meg a törvényszék. A szakember kijelentette, hogy a vádlott elmeállapotára való tekintettel nem zárható ki a bűnismétlés veszélye.

PestiSracok facebook image

Sz. Szilárd a meghallgatás után a késelés pillanatáról kezdett el beszélni, amikor kitört a balhé a tárgyalóteremben. Baumann Péter társai szarházinak nevezték a vádlottat, mire az odafordult hozzájuk, és közölte velük, hogy „fogtok ti még szopni”.

A mai napon a két sértett rendőr közül Kállai Lászlót védője képviselte a tárgyaláson, Dobos László alig pár méterrel a vádlottól foglalt helyet, szó nélkül hallgatta Sz. Szilárd észrevételeit. Sz. Szilárd állította, hogy ő egy pörgős típus, nem egy lusta lajhár, majd az eljárásról beszámoló tévéműsorokat szerette volna kritizálni, de ezen a ponton félbeszakította a bírónő:

A vádlott már a szolnoki incidensét is megkérdőjelezte; szerinte nem úgy viselkedett akkor sem, ahogy a rendőri jelentés leírta. Az Újbudára kiérkező rendőröket, Baumannt és a többieket cinkosoknak nevezi.

– csattant fel Sz. Szilárd, amikor a rendőrségi nyomozás mozzanatait kritizálta. Monológja ezen pontján magáról kezdett el mesélni. Szerinte őt zaklatta egy hölgy, és nem fordítva, valamint Gulyás Mártonnal is összeszólalkozott 2006-ban, amiért Gulyás szerinte akkor a Készenléti Rendőrség előtt a földön feküdve énekelte a Himnuszt. Sőt, egyszer még egy vödör gumicukorral is szerette volna meglepni a XI. kerületi Rendőrkapitányságot, de a kapitány jelezte, hogy nem fogadhatja el. Igyekezett még állatmenhelyeket is támogatni, hajléktalanokat mentett meg a fagyhaláltól. Nem tartja indokoltnak az elmegyógyintézeti kezelését a továbbiakban, mert kezelőorvosa nem ismeri a bíróságon elhangzottakat, így nem ismerhetik Sz. Szilárd jogos félelmeit. Szerinte nem tudnak érdemben foglalkozni az ő elmeállapotával, mert nem értesülnek a bíróságtól a tárgyalás fejleményeiről. Arra a kérdésre viszont, hogy vitatja-e az elmeállapotát, már nem válaszolt.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.