Pesti Srácok

Floridában megtiltották a közösségi média használatát a 14 év alatti gyerekeknek

Floridában megtiltották a közösségi média használatát a 14 év alatti gyerekeknek

Ron DeSantis, Florida állam kormányzója aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében betiltották minden közösségi média használatát a tizennégy év alattiak számára. A határozat egy kompromisszum eredménye: az állam törvényhozói eredetileg tizenhat éves korig szerették volna bevezetni a korlátozást.

Az Egyesült Államok szövetségi államának törvényhozása által elfogadott jogszabályt Ron DeSantis republikánus kormányzó az eredeti formájában megvétózta, mert teljes tilalmat hirdetett volna 16 év alatt. A szöveg kompromisszumos módosítása szerint a közösségi oldalak használatát 14 év alatti gyerekek számára tiltják meg, míg 14 és 16 év között szülői hozzájáruláshoz kötik – írja az Origo. A floridai törvényalkotók szándéka szerint a jogszabály 2025. január elsején lép hatályba, ugyanakkor a kikényszeríthetősége gyakorlati akadályokba ütközik, és a várakozások szerint törvényességi felülvizsgálaton is át kell majd esnie. A jogszabályt kezdeményező törvényhozók bíznak abban, hogy a törvény kiállja a bírósági eljárás próbáját, mert nem a tartalmat célozza, hanem például az automatikus értesítéseket és a szintén automatikusan elinduló videókat nem tartja elfogadhatónak, amelyek függőséget okozhatnak.

Florida új törvénye az Egyesült Államokban az egyik legszigorúbb jogszabály a közösségi oldalak használatát illetően. Arkansas államban a közösségi médiafiók létrehozását kötötték törvényi úton szülői hozzájáruláshoz a kiskorúak esetében, aminek alkalmazását tavaly augusztusban egy szövetségi bíró függesztette fel.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.