Pesti Srácok

Gyermekpornográfia miatt letartóztattak egy budapesti férfit

null

Gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt tartóztattak le egy budapesti férfit, aki éveken keresztül készített kiskorú rokonairól szexuális jellegű felvételeket, és azokat a darkwebre is feltöltötte – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu-n.

Azt írták, nemzetközi jelzés érkezett arról, hogy egy magyar felhasználó gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételeket osztott meg a darkweben, egy pedofil fórumon. A kibernyomozók elemezték a képsorokat, majd rövid idő alatt eljutottak ahhoz a férfihoz, aki a gyanú szerint azokat testvére 7 éves gyermekéről készítette. Kiderült, hogy a férfi másik két kiskorú családtagjáról is készített hasonló tartalmú felvételeket. Ezeket évekig gyűjtögette és feltehetően többször osztotta meg a darkweben – ismertette a rendőrség.

A 32 éves férfi lakásában a rendőrök számítástechnikai eszközöket és adathordozókat foglaltak le, amelyeken több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy ezek hogyan kerülhettek a férfihoz, illetve hogy azokat ki és mikor töltötte fel a darkwebre – tették hozzá. A budapesti gyanúsítottat március 5-én otthonában elfogták, majd előállítását követően gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit időközben az illetékes bíróság elrendelt. A nyomozó hatóság az esetről értesítette a gyámhatóságot, de a kiskorú sértettek családjaikból történő kiemelésére nem volt szükség, szüleiknél biztonságban vannak – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Canva

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.