Pesti Srácok

Indul az EU-csúcs – Kötvények kibocsátásával finanszírozhatják az unió védelmi iparának fejlesztését

null

Orbán Viktor miniszterelnök részvételével kétnapos EU-csúcstalálkozó kezdődik ma Brüsszelben. Az egyeztetések során a tervek szerint szóba fog kerülni a tömb bővítése, Ukrajna támogatása, a közel-keleti válság, továbbá migrációs és védelmi kérdésekről is egyeztetnek a tagállamok vezetői – írta meg a Magyar Nemzet.

A csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcson első alkalommal tárgyalnak az uniós országok állam- és kormányfői arról, hogy kötvények kibocsátásával finanszírozzák az EU védelmi iparának fejlesztését – írta meg a Euronews. A portál kiemelte, hogy az ötlet megosztó, de vannak támogatói. Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel, Emmanuel Macron francia elnök és Kaja Kallas észt miniszterelnök is pozitívan nyilatkozott róla korábban. A legutóbbi, februári csúcstalálkozón Kallas azt javasolta, hogy összesen 100 milliárd euró összegben kellene kötvényeket kibocsátani.

A takarékosabbnak számító és a közös hitelfelvételtől ódzkodó tagállamok azonban közel sem ilyen ilyen lelkesek az ötlet kapcsán. Egy északi uniós ország magas rangú diplomatája névtelensége megőrzése mellett azt mondta, hogy ők vonakodnak a védelmi kötvényeket illetően, és jobban örülnének, ha magánbefektetésekkel, a piac nagyobb szerepvállalásával sikerülne erősíteni az EU védelmi iparát.

Egy lépéssel közelebb kerülhet az ­uniós tagsághoz Bosznia-Hercegovina – erről írt tegnap a Politico. A brüsszeli hírportál ugyanis úgy értesült, hogy a balkáni országgal való csatlakozási tárgyalások megkezdésének zöld jelzést adhatnak a tagállamok a ma kezdődő kétnapos uniós csúcstalálkozón. Azonban nem minden uniós diplomata optimista az ügyet illetően; egyes vélekedések szerint a 2022 decembere óta tagjelölti státusban lévő országnak minden reformot be kell fejeznie, mielőtt bármilyen előrelépés történne. A tárgyalóasztalon van továbbá Ukrajna és Moldova csatlakozása is: mindkettő esetében 2023 decemberében döntöttek a csatlakozási tárgyalások megkezdése mellett.

Az EU-csúcson Orbán Viktor is részt vesz, aki már tegnap Brüsszelbe érkezett. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke tegnap az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a miniszterelnök részt vett az Európai Nukleáris Szövetség csúcstalálkozóján. Ukrajna esetében minden bizonnyal forró pont lesz a posztszovjet ország támogatása az Oroszországgal vívott háborúban.

Az Európai Tanács oldalán közzétett agenda szerint biztonságról és védelemről is fognak tárgyalni az uniós vezetők. Többek között szó fog esni Euró­pa védelmi felkészültségének növeléséről, arról, hogy miként lehet megerősíteni az EU védelmi technológiai és ipari bázisát, továbbá más lépésekről is tárgyalni fognak a védelmi ipar versenyképesebbé tételében. A tervek szerint a tagállamok megvitatják az európai védelmi ipari stratégiát és az európai védelmi ipari programot is.

Forrás: Magyar Nemzet, Euronews; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.