Pesti Srácok

Kiderült, milyen hatáskörökkel rendelkeznek Orbán Viktor új stratégiai tanácsadó testületének tagjai

null

A megjelent kormányhatározatból kiderül, milyen hatáskörökkel és mekkora fizetéssel rendelkeznek a testület tagjai – erről az Infostart számolt be részletesen. Mint írták, a testület elnöke a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs. Az elnökön kívül a tagok száma legalább öt fő, megbízatásuk visszavonásig tart, a tagokat a miniszterelnök kéri fel.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat részletezi, hogy a Stratégiai Tanácsadó Testület feladata lesz többek között

  • stratégiai szempontból áttekinteni a kormányzás egyes területeit;
  • megvizsgálni az állami, és különösen a kormányzati működés szuverenitási, társadalmi, gazdasági, biztonsági, kulturális és egyéb kockázatokkal szembeni ellenállóképességét, valamint e tárgykörben javaslatokat megfogalmazni;
  • továbbá az iménti két pont szerinti tevékenysége során meghallgatni a tárgykörben felelős minisztereket, valamint a miniszterek irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek vezetőit, illetve háttéranyagokat kérni kormányzati szervektől.

Az Index szerint a testület tagjai tevékenységükért az államtitkári illetménnyel azonos mértékű tiszteletdíjra és államtitkári szintű, kormányrendeletben meghatározott juttatásokra jogosultak.

PestiSracok facebook image

A testület tagjai:

  • Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója, korábban többször kormánybiztos, valamint a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának 2000 és 2002 között alapító főigazgatója, 2010 és 2015 között főigazgatója.
  • Kovács Árpád mérnök, közgazdász, 1997 és 2009 között az Állami Számvevőszék elnöke, 2004-től 2007-ig a számvevőszék világszervezetének, az INTOSAI kormányzótanácsának elnöke, a Költségvetési Tanács volt elnöke.
  • Kovács József nemzeti információs államtitkár. 1985 és 2012 között a Magyar Honvédség állományában törzstiszti és parancsnoki beosztásokat látott el, többek között a koszovói békefenntartó erők (KFOR) magyar kontingense, valamint az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokaként teljesített szolgálatot. 2012 és 2018 között a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója volt, 2018-tól nemzeti információs államtitkár.
  • Maróth Miklós, a miniszterelnök tanácsadója a tudománypolitika tárgykörét érintő kérdésekben. Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas magyar klasszikafilológus, orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2008-tól 2014-ig alelnöke. 1992 és 1999 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, 2007 és 2010 között az Union Académique Internationale elnöke, később tiszteletbeli elnöke. 2019-től 2023-ig az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke.
  • Papp Károly polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat figyelő államtitkár. 2013-tól 2018-ig országos rendőrfőkapitány, majd a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója volt. 2020-tól a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára, 2022-től a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkára.
  • Stumpf István alkotmányjogász, politológus, egyetemi tanár, 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, 2010 és 2019 között alkotmánybíró. 2021-től 2022-ig a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos, 2021-től 2023-ig a Tokaj–Hegyalja Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke.

Forrás: Infostart; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.