Pesti Srácok

Magyar Péter már ott tart, hogy javaslatokat tesz Orbán Viktornak és a "Rogán-zenekar szólistájának" nevezi a miniszterelnököt

null

A miniszterelnök exkluzív interjút adott vasárnap az M1-nek, amit Magyar Péter sem tudott szó nélkül hagyni. A Diákhitel Központ korábbi vezetője konkrét javaslatot küldött Orbán Viktornak, majd Sulyok Tamás köztársasági elnök beiktatási ceremóniáját is bírálta - szúrta ki az Index.

Exkluzív interjút adott Orbán Viktor kormányfő vasárnap az M1-nek, amelyben beszélt többek között az új köztársasági elnökről, az orosz–ukrán helyzetről és a Donald Trumppal való találkozójáról is.

A miniszterelnökkel készített interjút Magyar Péter sem tudta szó nélkül hagyni.

– fejtette ki Facebook-bejegyzésében Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje.

Magyar megjegyezte, hogy továbbra is várja az általa „kormánypropagandának” tartott médiumok felkeresését, mivel szerinte „az általa felvetett kérdésekkel még nem mertek foglalkozni”.

Magyar Péter végül Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnapi beiktatási ceremóniájára is kitért. A jogász azt kifogásolta, hogy szerinte az eseményt „titokban, meghívott vendégek előtt és kordonok mögött” zajlott. Hozzátette, hogy „ennél Magyarország és a magyarok elnöke is többet érdemel”.

(Index / Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.