Pesti Srácok

Megint új miniszterelnök Bulgáriában – Ilyen az, amikor külföldről irányítanak egy országot

null

Marija Gabriel eddigi külügyminiszter, a jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt tagja, korábbi európai uniós biztos hétfőn megegyezett az új kormány megalakításáról Nyikolaj Denkov bolgár miniszterelnökkel, miután utóbbi március 5-én lemondott posztjáról.

Rumen Radev államfő megbízta a 44 éves Gabrielt a kormányalakítással, amire a kijelölt miniszterelnöknek egy hét áll rendelkezésére. A tavaly áprilisi választásokon győztes két legnagyobb, egyben rivális párt, a GERB és a liberális-konzervatív Folytatjuk a Változást (PP) tavaly koalíciós kormányt alakított, hogy elkerüljenek egy újabb, hatodik előrehozott választást három éven belül. Megállapodtak, hogy Marija Gabriel az első kilenc hónapban külügyminiszterként és kormányfőhelyettesként dolgozik Nyikolaj Denkov miniszterelnök vezetése alatt, és ezt követően Denkov átadja a kormányfői tisztséget Gabrielnek a következő kilenc hónapra. Denkov kormányfőhelyettesi tisztet fog betölteni Gabriel kormányában.

– jelentette ki Gabriel hétfőn újságírók előtt. Hozzátette, hogy a PP 24 órát kért a részletek megbeszélésére.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

A két párt az egyezség ellenére hetek óta a miniszteri posztok elosztásán, illetve a külügyminiszter személyéről vitatkozik. Március elején a GERB azt javasolta, hogy Gabriel miniszterelnökként tartsa meg külügyminiszteri tisztségét, és a rotáció az eddigi kilenc hónap helyett 15 havonta történjen. A tavaly áprilisi választásokon a GERB végzett az első helyen 69 mandátumot szerezve a 240 fős parlamentben, míg a PP 64 képviselőt juttatott be a törvényhozásba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.