Pesti Srácok

Megtiltották a német gyerekeknek, hogy vizet igyanak az osztályban ramadán idején

Megtiltották a német gyerekeknek, hogy vizet igyanak az osztályban ramadán idején

Egy németországi általános iskola tanárai megtiltották a gyerekeknek, hogy vizet igyanak az osztálytermeikben, tekintettel arra, hogy a muszlim tanulók böjtölnek a ramadán idején – írja a NIUS című német lap, amelyre a V4NA nemzetközi hírügynökség hívta fel a figyelmet. A német lapnak az egyik édesapa is nyilatkozott, akinek gyereke az érintett osztályba jár.

– mondta az édesapa. A férfi és a felesége mindenesetre arra biztatta a gyereket, hogy igyon, ha szomjas. Az iskola nem volt hajlandó kommentálni a történteket a sajtónak. Mint ismert, a ramadáni böjtöt tartó muszlimoknak a nappali órákban tartózkodniuk kell minden étel vagy ital fogyasztásától, beleértve a vizet is. Egy hete Olaf Scholz szövetségi kancellár megnyitotta a böjti hónapot. A politikus egy csaknem négyperces beszédben fordult muszlim társaihoz, és áldott ramadánt kívánt nekik. Hogy minden böjtölő megszólítva érezze magát a beszédében, a jó hírt nemcsak németül, hanem törökül és arabul is el lehetett olvasni.

https://twitter.com/psikologderyas1/status/1767117092266869060?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1767117092266869060%7Ctwgr%5E356097f5e3a09d876e2e8255b3ba59be06260c3e%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fmagyarnemzet.hu%2Fkulfold%2F2024%2F03%2Fmegtiltottak-a-nemet-gyerekeknek-hogy-vizet-igyanak-az-osztalyban-a-ramadan-idejen

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Michael Probst

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?