Pesti Srácok

Pártjából kezdeményezik az amerikai képviselőház republikánus elnökének eltávolítását

Pártjából kezdeményezik az amerikai képviselőház republikánus elnökének eltávolítását

Az amerikai képviselőház elnökének elmozdítására irányuló indítványt tett egy republikánus képviselő, miután a kongresszus alsóháza pénteken megszavazott egy 1200 milliárd dollárról szóló költségvetési indítványt.

A szavazással sikerült elkerülni az amerikai kormányzati intézmények részleges leállását, miután a törvény a pénzügyi év, azaz szeptember végéig biztosítja a forrásokat védelmi, belbiztonsági, oktatási és egészségügyi célokra. Mike Johnson republikánus házelnök a határidő előtt néhány órával terjesztette szavazásra a hat költségvetési előirányzatból álló jogszabálycsomagot, amelyre pártja képviselőinek többsége nemmel szavazott, de demokrata szavazatokkal megkapta a szükséges többséget. Marjorie Taylor Greene, a Republikánus Párt konzervatív szárnyához tartozó képviselő jelezte, hogy – élve képviselői jogával – a házelnök eltávolítását kezdeményezi. Újságírók előtt megjegyezte ugyanakkor, hogy a kezdeményezés jelzés Mike Johnson felé, de nem ragaszkodik a gyors szavazáshoz.

Bob Good, a képviselőházi republikánusok konzervatív szárnyának vezetője ugyanakkor elismerte, hogy a házelnöknek nagyon szűk republikánus többség mellett kell biztosítania a törvényhozás működőképességét. A republikánusoknak néhány szavazatnyi többsége van az összesen 435 tagú alsóházban, amely április 19-től tovább csökken, miután Mike Gallagher képviselő – családjával történt megbeszélésre hivatkozva – a héten bejelentette, hogy visszaadja mandátumát. A republikánus képviselők konzervatív csoportja a költségvetési voksolás után amiatt bírálta a házelnököt, hogy nem várta ki a szabály szerinti 72 órát a törvényjavaslat előterjesztése és a szavazás között. A tartalmi kérdéseket illetően helytelenítették, hogy a beterjesztett javaslat a források biztosításának fejében nem tartalmazott előírást a szövetségi hatóságok számára a határőrizet szigorú végrehajtására.

Mike Johnson házelnök szerint az elfogadott költségvetési előirányzat fontos republikánus célokat tartalmazott, úgymint egyes kormányzati kiadások csökkentését, köztük bizonyos támogatások megvonását a nem kormányzati szervezetektől (NGO), a külföldi segélyek összegének mérséklését, valamint tilalmat a külügyminisztérium számára, hogy az Egyesült Államok külföldi képviseleteinek épületei elé hivatalos lobogókon kívül más zászló is kikerülhessen. A demokraták a költségvetési törvények elfogadását követően többek között amiatt hangoztatták elégedettségüket, hogy kimaradt belőle a határőrizetre vonatkozó szigorítás, és hogy gyermekek ellátására, valamint klímavédelmi célokra pluszforrásokat biztosít. A képviselőház szombattól kéthetes ülésezési szünetet tart, így a házelnök elmozdítására vonatkozó indítványról is csak később születhet döntés a republikánus képviselők részéről.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.