Pesti Srácok

Rengeteg program közül lehet válogatni március 15-én

Rengeteg program közül lehet válogatni március 15-én

A nemzeti ünnep előestéjén átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. Március 15-e a hagyományosnak mondható zászlófelvonással kezdődik; ezt követően ünnepélyes huszármenet indul a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol fél 11-kor díszünnepség kezdődik, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

A hagyományokhoz híven idén is már március 14-én elkezdődnek a nemzeti ünnep központi programjai: ekkor adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat az Országházban. A 76 éve alapított Kossuth-díjat, a legelismertebb állami kitüntetések egyikét a kulturális élet kiemelkedő szereplői vehetik át egy időben a Széchenyi-díjjal, amely a tudományos élet kiemelkedő képviselőinek elismerésére szolgál. Emellett kiosztják a Táncsics Mihály-díjat, amellyel évről évre a kiemelkedő teljesítményű újságírókat díjazzák. Az 1848-as forradalom napján, március 15-én reggel 9-kor a szokásoknak megfelelően felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, amit egy ünnepélyes huszármenet követ a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol fél 11-kor díszünnepség kezdődik, amelynek részeként beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

Nincs közös baloldali megemlékezés, szerteszét lesznek a politikusaik

Az ellenzék Budapest különböző helyszínein ünnepel március 15-én. Idén a baloldali pártok nem tartanak közös demonstrációt, bár Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Szabad sajtó útján mond beszédet, és várhatóan polgármesterjelölteket is bemutat. A balliberális erők fő rendezvénye is itt várható 17 órakor. Az ünneplők előtt beszédet mond Karácsony Gergely főpolgármester. A rendezvényről részleteket nem árultak el a szervezők, azonban azt állították, hogy számos civil szervezet is a szervezők között van.

A DK már jelezte, hogy csatlakozik az eseményhez, a Momentum viszont eddig csupán egy úgynevezett forradalmi pikniket hirdetett meg, amelynek helyszínét Nagytétényben jelölték meg. A párt II. nagytétényi forradalmi piknikjére ünnepi beszédeket terveznek a családi programok és koncertek mellett. Azt azonban egyenlőre nem tudni, ezen a helyszínen kik mondanak beszédet.

Szintén a délutáni órákra szervez ünnepi rendezvényt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely eddig soha nem látott vezetői válsággal küzd. Most viszont bejelentették, hogy „hídfoglalással” egybekötött megmozdulást fognak szervezni. A rendezvényen a tervek szerint az EP-listavezetőjük, regnáló és támogatott polgármestereik, és a két társelnökük is beszédet fog mondani.

Magyar Péter 15 órakor az Andrássy úton fog megemlékezést tartani. Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje pontos programmal egyelőre még nem jelentkezett, arra azonban tett utalást, hogy valamilyen bejelentésre készül, és az elmúlt hetek információi szerint pártalapításban is gondolkodhat.

Szintén 15 órára a Mi Hazánk mozgalom a Pilvax közben szervez rendezvényt, ahol a pártelnök mellett felszólal az EP-listavezető, a főpolgármester-jelölt és Dúró Dóra is. A párt ünnepsége nemzetközinek is mondható, ugyanis részt vesz rajta Roman Fritz lengyel parlamenti képviselő is.

Ugyancsak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepén, március 15-én nyílt nap lesz az Országházban. Az érdeklődők 10 és 18 óra között tekinthetik meg a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát. A belépés mindenki számára ingyenes, előzetes regisztrációra nincs szükség. Az épületbe kizárólag biztonsági átvizsgálás után lehet belépni. Nagyobb méretű táskák, csomagok, illetve közbiztonságra különösen veszélyes eszközök nem vihetők be. A látogatóközpontban A magyar törvényhozás ezer éve elnevezésű kiállítás is várja az érdeklődőket 9 és 17 óra között. Emellett számos előadást, kiállításokat, zene, tánc- és irodalmi programokat, történelmi sétákat és ingyenes családi rendezvényeket tartanak a nemzeti ünnepen. A forradalom tiszteletére fegyverbemutató is lesz a megújuló Budavári Palotanegyedben, amelyet lovas huszárok töltenek meg. A legtöbb esemény ingyenes, de a népszerűbb programoknál előzetes regisztráció szükséges a részvételhez.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.