Pesti Srácok

162 milliós kártérítés jár a West Balkánban elhunytak családjainak

162 milliós kártérítés jár a West Balkánban elhunytak családjainak

A HVG információi szerint összesen 110 millió forint kártérítést, ennek mostanra több mint 52 millió forintot kitevő kamatát és további 1,5 millió forint költségtérítést kell megfizetnie a West Balkán-ügy három elítéltjének.

Mint 2014-ben lapunk is megírta, a Nyugati téri – azóta bezárt – szórakozóhelyre 2011. január 15-én éjjel csaknem háromezren zsúfolódtak be, és a tumultusban három fiatal lány megfulladt, tucatnyian megsérültek. A tragédia másnapján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert: tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, és folyamatosan tájékoztassa az ehhez szükséges lépésekről. A hatóságok átfogó ellenőrzéseket végeztek a hasonló rendezvényeket tartó helyeken, és rövidesen jelentősen szigorodtak a szabályok, engedélyezési eljárások. A rendőrség két héten belül befejezte a nyomozást, ez alatt meghallgatott több mint száz tanút, és bevont az eljárásba tucatnyi szakértőt. Nyolc gyanúsítottnál javasoltak vádemelést az ügyészségnek, amely végül négy embert vádolt meg az ügyben: Szalontai Győzőt, a West Balkán Kft. egyik ügyvezetőjét, az intézmény bérbeadóját, Kecskés Tamás és Csanádi József rendezvényszervezőt, és Hranek István biztonsági őrt.

Szalontai Győző (b) ül az ellene és társai ellen gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt az úgynevezett West Balkán-ügyben indult büntetőper tárgyalásán, a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.