Pesti Srácok

Simicskó István: A pedofíliával gyanúsított férfi cégével áll szerződésben az újbudai önkormányzat

null

A fővárosi XI. kerület baloldali vezetésű önkormányzata egy olyan férfi cégével áll szerződéses kapcsolatban, akit egy újbudai óvodában elkövetett súlyos pedofil bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség – jelentette be a KDNP országgyűlési frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a politikus bemutatott egy olyan dokumentumot is, amely szerint az önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a bűncselekménnyel érintett férfi által vezetett betéti társasággal.

Simicskó István úgy fogalmazott, hogy egy visszataszító, gyermekek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekményre derült fény az elmúlt napokban, amelyet – a gyanú szerint – egy újbudai óvodában követett el egy ott pedagógiai asszisztensként dolgozó férfi, akit azóta a bíróság már le is tartóztatott.

A kereszténydemokrata politikus bemutatott egy olyan dokumentumot is, amely szerint az önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a bűncselekménnyel érintett férfi által vezetett betéti társasággal. Simicskó István szerint az ügyben László Imre polgármester, DK-s politikus felelőssége is felvetődik. Hozzátette: ha tudott a pedofíliáról, akkor azonnal le kell mondania.

Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.