Pesti Srácok

Simicskó István válaszokat vár Orosz Annától az újbudai pedofilbotránnyal kapcsolatban

null

Az újbudai emberek válaszokat várnak a momentumos Orosz Annától az újbudai pedofilbotránnyal kapcsolatban – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szombaton. Hangsúlyozta: minél mélyebbre ásnak a baloldal újbudai pedofilbotrányában, annál gyomorforgatóbb részletekre bukkannak.

Az elmúlt napokban nyomozás indult egy újbudai óvodában a gyermekek között dolgozó Gy. Péter ellen, akit azzal gyanúsítanak a hatóságok, hogy pedofil bűncselekményt követett el óvodás kisfiúk sérelmére. Hozzátette: annyit már biztosan tudnak, hogy a szülők évekkel ezelőtt jelezték az óvoda vezetőjének aggályaikat, kifogásaikat a férfi viselkedésével kapcsolatban – foglalta össze a történteket. A frakcióvezető rámutatott: az újbudai önkormányzat baloldali vezetése eközben mélyen hallgat, nem beszélnek arról, hogy tudtak-e a bűntényről, nem beszélnek arról sem, hogy az óvodákat felügyelő alpolgármesterek – Orosz Anna, majd később Erhardt Attila – mit csinálnak vagy csináltak, hiszen "a szülők segélykiáltásai láthatólag hidegen hagyták őket". Mint mondta, mélyen hallgatnak arról is, hogy a gyanúsított édesanyja a közelmúltban történt nyugdíjba vonulásáig az önkormányzat nagy befolyással bíró, az óvódákért is felelős igazgatója volt, és arról sem beszélnek, hogy a pedofíliával gyanúsított férfi cégének miért van most is érvényes, többmillió forintos tanácsadói szerződése az újbudai önkormányzattal.

– sorolta kérdéseit Simicskó István. Az eset szerinte rávilágított arra, hogy az intézmények felügyelete a kerületben nem működik megfelelően.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Simicskó István.

– fogalmazott meg újabb kérdéseket a KDNP frakcióvezetője.

– hangsúlyozta Simicskó István.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.