Pesti Srácok

Stoltenberg nem győzi minél többször elmondani, hogy a NATO-nak nincsenek arra vonatkozó tervei, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába

null

A NATO-nak nincsenek arra vonatkozó tervei, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába - szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy hétfői interjúban, elhatárolódva Emmanuel Macron francia elnöknek a nyugati csapatok Ukrajnába küldésével kapcsolatos felvetésétől.

"A NATO-nak nincsenek arra vonatkozó tervei, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába, és sem a NATO, sem a NATO-tagállamok nem részesei a konfliktusnak" - mondta Stoltenberg a Reuters hírügynökségnek adott interjúban. Kijelentette, hogy az egész katonai szövetséget érintené, ha egyes NATO-országok csapatokat küldenének Ukrajnába, tekintettel arra, hogy a tagállamokat köti a kollektív védelem. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Macron hibát követett-e el, amikor "stratégiai bizonytalanságról" beszélt nyugati csapatok esetleges Ukrajnába küldésével kapcsolatban, Stoltenberg azzal felelt:

Stoltenberg arról is szólt, hogy az Ukrajna szuverén és független államként való megőrzéséről szóló tárgyalások csak akkor kezdődhetnek el, ha Vlagyimir Putyin orosz elnökben tudatosul, hogy nem győzhet a harctéren.

PestiSracok facebook image

-fűzte hozzá. A főtitkár egyben világossá tette, hogy nem ért egyet Ferenc pápának a "fehér zászló bátorságával" kapcsolatos kijelentésével. Mint mondta, ami a tárgyalóasztalnál történik, az elválaszthatatlanul összefonódik a harctéri erőviszonyokkal. Arra a kérdésre, hogy szavai értelmezhetők-e úgy, hogy nem jött el az ideje fehér zászlóról beszélni, úgy felelt: "Nincs itt az ideje az ukránok megadásáról beszélni".

– tette hozzá. Stoltenberg azt is leszögezte, hogy "ez veszélyes is lenne mindannyiunk számára".

– húzta alá a NATO főtitkára.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.