Pesti Srácok

Szijjártó: az ukrán hatóságok válasza nem tartalmaz előrelépést a kárpátaljai magyarok jogait illetően

null

Az ukrán kormány által küldött válaszdokumentum nem tartalmaz semmifajta előrelépést a kárpátaljai magyar kisebbség 2015 előtti jogainak teljes körű helyreállítására vonatkozóan - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva arra emlékeztetett, hogy ukrán kollégájával folytatott januári tárgyalásán is egyértelművé tette a magyar elvárásokat ez ügyben, azaz hogy vissza kell állítani a kárpátaljai kisebbség korábbi, időközben fokozatosan leépített jogait. Ennek kapcsán tudatta, hogy átadtak egy dokumentumot, amely tizenegy pontban foglalja össze, hogy milyen döntések lennének szükségesek ehhez ukrán oldalon.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- mutatott rá. Szijjártó Péter ezután kitért arra is, hogy a hivatalos választ szerdán meg fogják küldeni Kijevnek.

- emelte ki.

- fűzte hozzá.

A minisztert megkérdezték Emmanuel Macron francia elnök közelmúltbeli nyilatkozatáról is, amelyben nem zárta ki nyugati katonák küldését Ukrajnába. Erre reagálva leszögezte, hogy a NATO két éve hozott egyhangú döntése értelmében mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországban.

- hangsúlyozta.

- tette hozzá. Majd kijelentette, hogy Magyarország továbbra is ragaszkodik a NATO érvényben lévő döntéséhez. "Az biztos, hogy minden egyes nap, amivel tovább tart a háború, az növeli az eszkaláció, a továbbterjedés veszélyét, és annak a veszélyét, hogy közelebb kerülünk valamihez, amit harmadik világháborúnak is lehet adott esetben nevezni" - mondta.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)