Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország minden támogatást megad Albániának az EU-integráció sikerre viteléhez

null

Magyarország minden támogatást megad Albániának az európai uniós integrációja sikerre viteléhez; a kormány a soros elnöki tisztsége során is a bővítési folyamat előmozdítására fog fókuszálni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az albán kollégájával, Igli Hasanival közös sajtótájékoztatóján először is arról számolt be, hogy az idei második félévben Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, amire egy olyan időszakban kerül sor, amikor a kontinens súlyos kihívásokkal szembesül, hiszen a világ a veszélyek korát éli jelenleg.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Aláhúzta, hogy hazánk elnökségének egyik központi eleme ezért a bővítési folyamat előmozdítása lesz.

– figyelmeztetett. Kiemelte: ezt tanúsítja az a méltatlan helyzet is, hogy Albánia már 2009-ben kérte a felvételét, és 2014-ben megkapta a tagjelölti státuszt, de a valódi tárgyalások máig nem kezdődtek meg. Szijjártó Péter úgy vélekedett: Tirana rendkívül sokat tett azért, hogy felkészüljön a csatlakozásra, így minden adott a tárgyalások érdemi szakaszának megnyitásához.

– mondta. Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy a régióban ráadásul több más szereplő is befolyása erősítésén dolgozik, ezért igen fontos lenne az Európai Uniónak kihasználnia azt a versenyelőnyét, hogy a térség országai inkább a közösségbe szeretnének integrálódni.

Megjegyezte továbbá, hogy Magyarország ehhez minden segítséget megad Albániának: két nagyköveti rangú integrációs szakértőt is küldött a kormány Tiranába, illetve megállapodás született arról is, hogy a Magyar Diplomáciai Akadémián képzést nyújtanak albán kollégáknak, és évente húsz hallgató tanulhat ösztöndíjjal majd hazai egyetemeken. A miniszter üdvözölte, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés új dimenzióba lépett, hiszen Albánia a magyar tőke egyik fő célpontjává vált a Nyugat-Balkánon, a kereskedelmi forgalom tavaly csúcsot ért el 130 millió euróval, és a magyar vállalatok stratégiai ágazatokban is piacvezetővé váltak az országban. Erre példaként említette, hogy magyar cég lett a piacvezető a mobilkommunikáció területén, az OTP a bankszektor harmadik legnagyobb szereplőjévé vált, a Wizz Air pedig 51 százalékos részesedésével az első számú vállalat a légiforgalmi piacon. Tájékoztatása szerint emellett előkészítés alatt áll egy fotovoltaikus erőmű építése a magyar kormány kifektetési stratégiája keretében nyújtott támogatással.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Purger Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.