Pesti Srácok

Szijjártó Péter: együtt valljuk, hogy minden magyar ember felelős minden magyar emberért

null

Az 1848-as forradalom összefogásra szólít minket, s azt üzeni, hogy minden magyar emberre számítunk nemzetünk sorsának a jobbra fordításában, minden magyar ember felelős minden magyar emberért - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elmondott beszédében kiemelte, hogy a magyarok nem azért élnek a Kárpát-medence több országában, mert így akarták, hanem mert a történelem így alakította.

jelentette ki.

PestiSracok facebook image

-folytatta.

figyelmeztetett.

szögezte le. Szijjártó Péter a szemerjai csata emlékművénél hangsúlyozta, hogy "mi itt egy emberként valljuk, hogy számunkra magyarnak lenni büszkeség".

Büszkének lenni mindarra, amit a történelem során elértünk. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy egy több mint ezeréves keresztény kultúra örökösei vagyunk. Mi büszkék vagyunk arra, hogy a történelem által elénk állított nem kis akadályok és bizonytalanságok ellenére is mindig fenn tudtunk maradni, és mindig magyarként tudtunk fennmaradni

tudatta.

fűzte hozzá. Ennek kapcsán a szabadságot a legfontosabb nemzeti értéknek nevezte, amely azt jelenti, hogy mi magunk döntünk a saját sorsunkról. A miniszter kifejtette, hogy a pesti ifjak annak idején nem kívántak mást, mint amit ma is szeretnénk, a 12 pontjuk ugyanis úgy kezdődött: legyen béke, szabadság és egyetértés.

közölte.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még