Pesti Srácok

Szijjártó Péter: magyar konstruktív tartózkodás mellett fogadták el az Európai Békekeret bővítését

Szijjártó Péter: magyar konstruktív tartózkodás mellett fogadták el az Európai Békekeret bővítését

A kormány konstruktív tartózkodása mellett fogadták el az Európai Békekeret ötmilliárd eurónyi értékű bővítését, Magyarországnak így továbbra sem kell politikai vagy pénzügyi terheket vállalnia az ukrajnai fegyverszállításokból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a résztvevők végleges formában elfogadták az Európai Békekeret összegének megemelését. Erre hazánk konstruktív tartózkodása mellett került sor, aminek az ára az a szabálymódosítás volt, amelynek értelmében Magyarországnak semmiféle terhet nem kell vállalnia a fegyverszállítás finanszírozásából.

– szögezte le. Hozzátette, hogy ezen a téren több fontos cél is szóba jöhet, például a migrációval szembeni küzdelem érdekében a Száhel-övezet stabilitásának erősítése vagy a Nyugat-Balkán támogatása. Sérelmezte, hogy továbbra sem történt meg annak a belátása, hogy az EU Ukrajna-stratégiája kudarcot vallott. Szavai szerint ennek oka, hogy ebben az esetben felmerülhetne a politikai felelősség kérdése is az Európa által elszenvedett károkért, márpedig ezt senki nem akarja felvállalni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter érintette az utóbbi hetek során egyes európai vezetők részéről elhangzó nyilatkozatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy nem szabad elvetni az európai katonák küldését Ukrajnába.

– figyelmeztetett. Elmondta, hogy ugyan nem NATO-s tanácskozásra került sor, de mivel a legtöbb EU-tag az észak-atlanti szövetségben is benne van, és az amerikai külügyminiszter is csatlakozott az ülés egy pontján, ezért emlékeztette kollégáit a katonai szervezet korábbi egyhangú határozatára, miszerint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.

– vélekedett, aláhúzva azt, hogy utóbbinak a felülvizsgálatát, módosítását senki nem kezdeményezte.

– mondta. Kiemelte, hogy az EU vagy a tagállamok mostaninál is militánsabb nyilatkozatai csak még tovább ronthatják a helyzetet, ami "még inkább ezt a harmadik világháború nevű rémképet segíti elő".

– hangsúlyozta. A miniszter arra is kitért, hogy hazánk Ukrajna szomszédjaként közvetlenül szembesül a háború minden negatív következményével. A menekültáradat mellett például a mezőgazdaságot is "majdnem kiütötte a Közép Európát elárasztó, silány minőségű ukrán gabona".

– jelentette ki.

Kiemelte, hogy a lengyelországi blokádok miatt az Ukrajna és az EU közötti közúti teherforgalom egy számottevő része mára a rövid magyar–ukrán határra tevődött át, ahol ezáltal jelentősen megnőtt a terhelés és a várakozási idő is. Aláhúzta, hogy Fényeslitkénél a legnagyobb nyugat-ukrajnai átrakodási kapacitás jött létre, hasonló még Lengyelországban sincsen, csak ezekről "valahogy az európai liberális mainstream média elfelejtkezik beszélni". Bejelentette, hogy a nyomás enyhítése érdekében hétvégén megállapodott a kijevi elnöki hivatalt vezető Andrij Jermakkal, hogy hamarosan aláírják a szerződést egy új határátkelőhely létrehozásáról a két ország, Nagyhódos és Nagypalád között, továbbá fejleszteni fogják a beregsurányi átkelőt is.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.