Pesti Srácok

A nemzetközi pénzügyi intézmények szerint Magyarországon visszatér a gazdaság a növekedési pályájára

null

A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, ami 2 százalék felett alakulhat – nyilatkozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Washingtonban, szerdán, a Világbank és Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésén.

A magyar delegáció vezetője elmondta, hogy 2025-re a Világbank és a Valutaalap szakértői 3–4 százalékos növekedést várnak, ami kiemelkedő abban az európai gazdasági környezetben, ahol összességében erre az évre csupán 1 százalékos növekedésre számítanak. A nemzetközi pénzügyi szervezet tavaszi tanácskozásának fő témáját összefoglalva Tóth Tibor elmondta, hogy a válságokról és arra adott válaszokról szól az idei tavaszi közgyűlés. Rámutatott, hogy már az elmúlt években is a válságkezelés volt a fő téma, és hangsúlyozta, hogy változatlanul a világban általánosan érvényes kihívások közé tartoznak a háborúk okozta gazdasági sokkok, az infláció, a fiskális nehézségek, az egyes országok adósságállományai, valamint a klímaváltozásból fakadó gazdasági feladatok.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy az összes probléma közül az egyik legnagyobb kihívást az infláció jelenti, és ebből a szempontból az elmúlt egy év magyar teljesítményét pozitívan értékelték a közgyűlés résztvevői. Kifejtette: amikor a magyar küldöttség egy évvel ezelőtt előterjesztette azt a magyar kormányzati szándékot, hogy az év végére egy számjegyűvé lassuljon az infláció, azt szkeptikusan fogadták a befektetők.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– jegyezte meg. Tóth Tibor rámutatott arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tavaszi közgyűlésén nemcsak a két szervezet illetékesei, de a tagországok kormányainak, nemzeti jegybankjainak képviselői, valamint piaci szereplők is részt vesznek, ezért az esemény – a tapasztalatok megosztásán túl – esélyt ad szélesebb témájú megbeszélésekre, akár üzleti tárgyalásokra is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.