Pesti Srácok

Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen

null

Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) alapján, mert előzetes megállapítások szerint a TikTok Lite franciaországi és spanyolországi elindítását megelőzően az üzemeltető nem hozott kockázatcsökkentő intézkedéseket a gyermekek védelmére – tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.

Az uniós bizottság közleménye szerint az eljárás célja annak megállapítása, hogy a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt, amikor elindította a TikTok Lite-ot Franciaországban és Spanyolországban anélkül, hogy az online óriásplatformok esetében kötelező értékelési jelentést nyújtott volna a lehetséges kockázatok mérséklésére. Az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a TikTok Lite Task and Reward nevű programot, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az alkalmazáson belül bizonyos feladatok, így például videók megtekintése, tartalom kedvelése, barátok meghívása során pontokat szerezzenek, az üzemeltető anélkül indította el, hogy előzetesen értékelte volna az azzal járó kockázatokat, különösen a platform függőséget okozó hatásával kapcsolatosan. Különös aggodalomra ad okot, hogy az üzemeltető nem hozott kockázatcsökkentő intézkedéseket a gyermekek védelmére, ugyanis a TikTokon nem állnak rendelkezésre hatékony életkor-ellenőrző mechanizmusok.

– hívták fel a figyelmet. A TikToknak április 23-ig kell benyújtania a kockázatértékelési jelentését az Európai Bizottság részére, és május 3-ig az összes kért információt a brüsszeli testület rendelkezésére kell bocsátania.

PestiSracok facebook image

– közölték. Mivel a brüsszeli testület szerint "fennáll a felhasználók mentális egészsége súlyos károsodásának kockázata", arról tájékoztatta a TikTokot, hogy ideiglenes intézkedéseket kíván bevezetni a TikTok Lite érintett programjának felfüggesztésére az egész EU-ban a program biztonságosságának értékeléséig. Az Európai Bizottság emlékeztetett, hogy ez a második eljárás a TikTokkal szemben a hatékony életkor-ellenőrzési mechanizmusok hiánya és a platform feltételezett függőséget okozó kialakítása miatt. A február 19-én kezdődött eljárást a brüsszeli testület azért indította, mert előzetes vizsgálatai alapján a TikTok "feltételezhetően nem tesz eleget a kiskorúakat érő negatív hatások kezelésére".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.