Pesti Srácok

Čaputová: az új szlovák kormány folytatja Ukrajna támogatását, de már mindent odaadott, amit tudott

Čaputová: az új szlovák kormány folytatja Ukrajna támogatását, de már mindent odaadott, amit tudott

A Robert Fico által tavaly október óta irányított szlovák kormány folytatja Ukrajna támogatását, és ez várhatóan nem fog megváltozni Peter Pellegrini megválasztott elnök hivatalba lépése után sem – jelentette ki Zuzana Čaputová leköszönő szlovák elnök kedden, Varsóban.

Zuzana Čaputová és Andrzej Duda lengyel elnök a kétoldalú megbeszélést követő közös sajtókonferencián összefoglalták az utóbbi öt év során folytatott lengyel–szlovák együttműködés eredményeit. Duda méltatta Szlovákia hozzájárulását a nemzetközi formátumokhoz, köztük a visegrádi csoporton belül folytatott együttműködéshez. Újságírói kérdésre válaszolva Čaputová úgy ítélte meg: utódja, Peter Pellegrini júniusi hivatalba lépése után feltehetőleg "nem változnak meg az Ukrajna támogatásával összefüggő konkrét lépések", már csak azért sem, mert a szlovák államfő hatásköre erre nem terjed ki.

– utalt Čaputová az Ukrajnába irányuló korábbi szlovák fegyverszállításokra.

PestiSracok facebook image

– erősítette meg Čaputová. Megjegyezte: az új kabinet és az új elnök esetében "bizonyos retorikai váltásról van szó", gyakorlati lépéseivel viszont Szlovákia továbbra is segíti Ukrajnát.

Andrzej Duda egy másik újságírói kérdésre válaszolva reagált arra, hogy Donald Tusk kormányfő hétfőn bejelentette: Lengyelország csatlakozna az európai légvédelmi rendszerhez.

– válaszolt Duda. Felidézte: Lengyelország már több éve építi a Patriot-rendszeren alapuló egységes légvédelmi rendszert, amely az amerikai és a NATO-rendszerekkel is kompatibilis.

– érvelt Duda. Megjegyezte: meg kellene ismerni a Tusk által bejelentett lépés részleteit, ő viszont nem tudja elképzelni a már létesülőfélben lévő lengyel projekt elhagyását.

– fogalmazott a lengyel államfő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Pawel Supernak

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.