Pesti Srácok

Egy vagyont utalt egy monacói bankszámlára a fővárosi számlagyár kulcsfigurája

Egy vagyont utalt egy monacói bankszámlára a fővárosi számlagyár kulcsfigurája

Meghökkentő összeget sikerült elutalnia egy monacói bankszámlára a Lánchídbotrány kulcsfigurájának. A több tízezer eurós utalás ráadásul állítólag éppen akkor történhetett, mikor Vighez, illetve cégéhez egyéb gyanút keltő utalások érkeztek.

Több tízezer eurót utalt egy monacói bankszámlára a Városházáig érő fővárosi számlagyárügy kulcsszereplője, Vig Mór – értesült a Magyar Nemzet. Az exügyvéd köreiből származó forrásuk szerint ez az átutalás ráadásul abban az időszakban történt, amikor Vighez, illetve cégéhez egyéb gyanút keltő utalások érkeztek a túlárazott Lánchíd-felújítás idején. Mint ahogy arról a Mandiner is beszámolt, amikor Karácsony Gergely főpolármesterré választásával 2019 őszén a baloldal átvette a hatalmat Budapesten, meg is fúrták a Tarlós Istvánék által a Lánchíd felújítására kedvező feltételekkel kötött tendert és új közbeszerzési eljárást írtak ki a rekonstrukcióra.

A tenderen az előző, jobboldali városvezetés alatt is befutó A-Híd Zrt. lett a győztes, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ráadásul majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós idején zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Az érthetetlen drágulást már abban az időben is többen kifogásolták, Karácsonyék részéről viszont csak mellébeszéléssel találkozott a közvélemény. Voltak persze olyan bennfentesek, akik tudhatták a drágulás okát. Ide tartozik a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon régi bizalmasa is, aki egy lapunk által megismert hangfelvétel-leirat szerint arról beszélt, hogy azért került ötmilliárd forinttal többe Karácsonyék idején a Lánchíd felújítása, mert abból pénzeket osztottak vissza. Az üzletember konkrétan úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A beszélgetőtárs megdöbbenve kérdezett vissza, hogy „ebből ki lehet venni pénzt?” Bajnai Gordon régi „harcostársa” a felvételen a Lánchídra utalva konkrétan ezt mondta: "Hát ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma." Azaz, az üzletember arra utalt, hogy a baloldali városvezetés pénzt szivattyúzhatott ki a projektből.

Mindez a beszélgetés 2021 nyarán zajlott le, amikor – mint utóbb kiderült – már javában áramlottak a Lánchíd-pénzek egy titokzatos, a praxisától azóta eltiltott ügyvéd, Vig Mór cégéhez. A férfi (aki egyébként Vig Dávid Amnesty-vezér testvére) a hídpénzbotrány főszereplőjének is nevezhető. Neve azután vált ismertté, hogy a NAV tavaly novemberben őrizetbe vette, miután belebukott egy sok száz milliós számlagyárba. Az adóhatóság az ügyben több helyszínen tartott házkutatást és foglalt le pénzeket. Az eljárás keretében kiszálltak többek között egy bizonyos Hegedüs Dániel ügyvédhez, illetve a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-hez is.

Később kiderült, miért lehetett szükség utóbbi hatósági intézkedésekre: az Atv.hu hozta nyilvánosságra hetekkel ezelőtt, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, fentebb említett Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

A több más bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott Vig Mórt 2022 januárjában egy jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, emiatt stratégiát kellett váltani. Ezután vonták be Hegedüst az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben. A fenti dátumokat és adatokat megerősítette az az elrendelt Kehi-vizsgálat is, amelynek részjelentése gyanús pénzmozgásokat tárt fel a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a számlagyáras Vig Mór cége között.

A dokumentum emellett porrá zúzza Karácsonyék védekezését is: a főváros balliberális vezetése ugyanis eddig azzal érvelt, hogy a renoválás és a kétes pénzmozgások között nincs időbeli egybeesés. Csakhogy a Kehi egyértelműen rámutatott, hogy a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig a kivitelezési szerződés megkötése után került az A-Hídtól a számlagyáras exügyvéd cégéhez.

Karácsonyék még a részjelentés közzététele után is lapítottak, majd az ügyben fordulat következett be: egy ismeretlen személy levelet küldött az egykori elszámoltatási kormánybiztosnak, Budai Gyulának. A levélben az szerepelt, hogy a Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel. Az „elszámolás” a levélíró szerint a vállalkozás vezetője és a jogász között zajlott.

Mindebből az következik, hogy az A-Híd Zrt. által az exügyvédnek átutalt másfélmilliárd forint itt cserélhetett gazdát. Budai szerint ráadásul a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. Ám ami még gyanúsabbá teszi az egész történetet, hogy a levélíró úgy tudja: a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.

A megtudott adatok alapján nem volt nehéz megállapítani, hogy a biztonsági cég a Lövőház utca 7–9. szám alatt található Árgus-Security Vagyonvédelmi Kft. A biztonsági vállalkozás egyik tulajdonosa Apáthy Zoltán Endre, az ő édesapja pedig nem más, mint Apáthy Endre, akinek a családi érdekeltségébe tartozik az A-Híd Zrt.

Amennyiben tehát igazak a bennfentes levélíró állításai, a Lánchíd-beruházásból „kimentett” pénzek az azt végző A-Híd tulajdonosi köréhez kerülhettek vissza, ahonnan az összegek a levélíró szerint a budapesti Városházán landoltak. Egyelőre egyik cég sem reagált az üggyel kapcsolatos kérdésekre, ahogy a főpolgármester sem érzete úgy, hogy meg kellene szólalnia. Budai mindenesetre azonnal feljelentést tett hivatali vesztegetés gyanújával a rendőrségen, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pedig el is rendelte a nyomozást.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?