Pesti Srácok

Exit poll: a kormányzó jobbközép HDZ nyerte meg a horvát parlamenti választásokat

Exit poll: a kormányzó jobbközép HDZ nyerte meg a horvát parlamenti választásokat

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a horvát parlamenti választásokat, de nem tud önállóan kormányt alakítani – derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után, szerda este nyilvánosságra hozott felmérésből.

Az exit poll-adatokat a Nova TV kereskedelmi csatorna este hét óra után mutatta be. A választók megkérdezésén alapuló felmérés szerint a HDZ koalíciós partnereivel 58, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) által alapított Igazság Folyói nevű koalíció pedig 44 mandátumot szerzett a 151 fős parlamentben. A harmadik helyen a vukovári Ivan Penava polgármester vezette jobboldali konzervatív Haza Mozgalom párt áll 13 mandátummal. Továbbá 11 mandátuma van a fővárost vezető Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) baloldali–zöld szövetségnek, 9 parlamenti helye a jobboldali szuverenista Híd (Most) pártnak, 2-2 mandátuma az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális pártnak, illetve a Független Északi Platformnak, valamint 1 mandátuma van a Fokus/Köztársaság pártnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Darko Bandic

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."