Pesti Srácok

Frissülő cikkünk az Országgyűlés legizgalmasabb mai pillanataival – Felfüggesztették Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát, még akár börtönbe is kerülhet Gyurcsány embere

null

Gy. Németh Erzsébet Áder János húga ellen indított hadjáratot a közelmúltban, amiért a volt köztársasági elnök testvére feljelentést tett. Gy. Németh azon baloldali politikusok közé tartozik, akik a mentelmi joguk mögé bújva állítanak előszeretettel hazugságokat, most azonban az Országgyűlés 140 szavazattal megszavazta ennek felfüggesztését, így a Gyurcsány-párti képviselőnek várhatóan bíróság elé kell állnia.

Az Országgyűlés kedden 140 igen szavazat, 43 nem szavazat mellett tartózkodás nélkül felfüggesztette Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát – írja a 24.hu. A Gyurcsány-párti politikusnak ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé kell majd állnia. Hargitai János, a Mentelmi Bizottság elnöke a szavazás előtt röviden megindokolta, miért volt szükség a mentelmi jog felfüggesztésére. Azt is mondta, hogy nincs szükség egy zaklató munkájára, egy olyan képviselőre, aki – véleménye szerint – nagy nyilvánosság előtt rágalmazást követ el.

A képviselő ellen, az „Újabb bizonyíték van az orbáni pedofilhálózat működésére!” címmel megjelent online sajtótájékoztatón – nagy nyilvánosság előtt – közzétett állításai miatt tett feljelentést Pölöskei Gáborné, Áder János testvére.

Gy. Németh a döntésre egy közleményben reagált, amiben természetesen pedofilozott egy öblöset és szépen megismételte azokat a rágalmakat, amik miatt feljelentették. Mindez már csak azért is érdekes, mert ezzel egyben a bűnismétlés tényállásával a háta mögött mehet a bíróság elé. Minden esetre rendkívül kíváncsian várjuk, hogy a bíróság lesz-e annyira független, hogy ezt egy baloldali politikus esetében is figyelembe veszi.

PestiSracok facebook image

Külön pikantériája a dolognak, hogy Gyurcsány korábban azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit feljelent, aki azt mondja, vagy írja róla, hogy ő részeg volt egy olyan felvételen, amelyen enyhén szólva is érdekes arcát mutatta. A DK hozzáállása a rágalmazási perekhez tehát meglehetősen képlékeny sémát követ.

Megszavazta az Országgyűlés a Rákosrendezőre tervezett óriásberuházást

A parlament elfogadta kedden a törvényjavaslatot, amely a Rákosrendezőre tervezett óriásberuházást érinti. A javaslatot, amely konkrét vállalásokat tartalmaz, Semjén Zsolt nyújtotta be az Országgyűlés elnökének március végén. A döntés után Karácsony Gergely főpolgármester is megszólalt: az Európai Bizottsághoz fordul a "budapesti lakosok jogainak érvényesítéséért".

A parlament 134 igen szavazat, 43 nem szavazat és hat tartózkodás mellett elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást kedden, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett "mini-Dubaj-beruházást" tartalmazza. Tordai Bence, a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetője parlamenti hazaárulásnak minősítette azt, hogy a kétharmados fideszes többség elfogadta a megállapodást.

Menczer: a NATO-főtitkár nyilatkozata arra utal, hogy ez már világháborús készülődés

Menczer Tamás az Országgyűlésben felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt kezdődött a veszélyek korszaka, amikor más vallású, kultúrájú emberek milliói indultak Európa felé, aztán megjelent a világjárvány, majd kitört a szomszédban, Ukrajnában a pusztító háború.

– mondta.

Ráadásul a lengyel és a francia elnök elkezdett atomfegyverekről beszélni – figyelmeztetett, hozzáfűzve: amit a szomszédban látni, az nemcsak háborús, hanem világháborús, atomháborús készülődés.

– fogalmazott. Felidézte azt is, hogy Magyarország húsz évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. Jelezte azonban: az akkori megállapodás arról szólt, hogy a tagállamok egymás tiszteletére alapozva építik Európa békéjét és jólétét, ehhez képest Brüsszelben a magyarokat nem tisztelik, támogatják viszont a háborút és a migrációt.

Forrás: 24.hu; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.