Pesti Srácok

Hölvényi György: Afrika jövője a kontinens fiataljainak oktatásában rejlik

null

Az oktatás hosszú távú befektetés; Afrika jövője a kontinens fiataljainak oktatásában rejlik – jelentette ki Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, csütörtökön.

Az Európai Uniónak és tagországainak a globális oktatásban betöltött szerepéről tartott konferencián az MTI-nek nyilatkozva Hölvényi György hangsúlyozta: Európának érdeke, hogy a felnövekvő afrikai generációk erőforrást és ne problémát jelentsenek. Hangsúlyozta: képzett fiatalokra van szükség hazájuk gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. Különösen fontos a helyben nyújtott segítség az otthonmaradás perspektívájának biztosításához. Szavai szerint a helyben nyújtott segítség az oktatás és képzés afrikai támogatását is jelenti, hogy a fiatalok lehetőséget lássanak saját hazájukban.

– mondta. Kiemelte: a helyzet kritikus, mintegy 260 millió gyerek nem jár iskolába Afrikában. Ezzel összefüggésben közölte: az ENSZ élelmezési segélyszervezete, a World Food Program (WFP) képes arra, hogy többmillió afrikai gyereket az iskolákba vonzzon a rendszeres napi étkezés biztosítása által.

PestiSracok facebook image

– emelte ki az EP-képviselő. Elmondta: az egyházak élen járnak a minőségi oktatás biztosításában.

– tájékoztatott az EP-képviselő. Kiemelte azt is, hogy az oktatás melletti hosszú távú elkötelezettség politikai és költségvetési kötelezettségvállalást igényel. Azonban – mint közölte – egyedül az EU és a tagországok nem tudnak valódi változást elérni; szükség van a partnerországok részvételi hajlandóságára is.

– tette hozzá Hölvényi György.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.