Pesti Srácok

Hosszú évekre bevarrhatják a Lánchíd-botrány felelősét

Hosszú évekre bevarrhatják a Lánchíd-botrány felelősét

Budai Gyula hivatali vesztegetés gyanújával tett feljelentést, mert információi szerint a Lánchíd-felújításból „kiszivattyúzott” másfél milliárd forint nagy része a Karácsony Gergely vezette Városházán landolhatott. Ha pedig ez bebizonyosodik, valaki sokáig lesz a hűvösön.

Súlyos, hosszú évekig tartó szabadságvesztésre számíthatnak a Lánchíd-botrány elkövetői, ha a bíróság majd elítéli az érintetteket. Az ügyben hivatalos személyeket egyelőre nem hallgattak ki gyanúsítottként, de ha Budai Gyula feljelentése alapján megindítják a nyomozást, nyilvánvalóan tisztázni fogják, hogy kapott-e bármelyik baloldali politikus a Lánchíd-beruházásból „kimentett” pénzekből. Amennyiben kiderül, hogy korrumpáltak baloldali politikusokat, az hivatali vesztegetés elfogadása lenne, aminek a büntetési tétele akár tíz év is lehet. Budai feljelentésével kapcsolatban kerestük a rendőrséget, hogy elrendelték-e a nyomozást, de választ egyelőre nem kaptunk.

Egy bennfentes segítheti a hatóságokat

Emlékezetes: a fideszes politikus azután fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI), hogy levelet kapott egy, a Lánchíd-botrányra rálátó forrástól. A levélben az szerepelt, hogy a költségvetési csalással gyanúsított, számlagyáras ex-ügyvéd, Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összeggel. Vig a levélíró szerint erről kizárólag a vállalkozás vezetőjével tárgyalt. Mindebből az következik, hogy az A-Híd Zrt. által az ex-ügyvédnek átutalt másfél milliárd forint itt cserélhetett gazdát. Budai szerint a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. A képviselő megjegyezte, hogy a levélíró úgy tudja, a pénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.

PestiSracok facebook image

A címadatok alapján a biztonsági cég nem lehet más, mint a Lövőház utca 7–9. szám alatt található Árgus-Security Vagyonvédelmi Kft. A biztonsági vállalkozás egyik tulajdonosa Apáthy Zoltán Endre, az ő édesapja pedig nem más, mint Apáthy Endre, akinek a családi érdekeltségébe tartozik az A-Híd Zrt. Amennyiben tehát igazak a bennfentes levélíró állításai, a Lánchíd-beruházásból „kimentett” pénzek az azt végző A-Híd tulajdonosi köréhez kerülhettek vissza. Onnan pedig az összegek a levélíró szerint a budapesti Városházán landoltak.

A Lánchíd-botrány főszereplője egyébként az a Vig Mór, aki Vig Dávid Amnesty-vezér testvére és akit tavaly novemberben vették őrizetbe, majd tartóztatták le, miután belebukott egy sok százmilliós számlagyárba. A NAV az ügyben több helyszínen tartott házkutatást és foglalt le pénzeket. Az eljárás keretében kiszálltak többek között Hegedüs Dánielhez ügyvédhez, illetve a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-hez is. Később kiderült, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. A jól működő gépezetbe végül hiba csúszott, hiszen a több más bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott Vig Mórt 2022 januárjában egy jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától. Ezután vonták be Hegedüst is az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.

Fontos hangsúlyozni, hogy mindezeket a tranzakciókat megelőzte a beruházás érthetetlen megdrágítása. Karácsonyék a 2019-ben, a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki a Lánchíd-beruházásra. A győztes az A-Híd lett, ugyanakkor ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. A sokmilliárdos drágulás (bruttó 21,8 milliárd helyett 26,8 milliárd) mellett majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló projekthez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Karácsonyék védekezése megbukott

Az ügyben a Kehi is vizsgálatot indított, majd néhány napja közzétette a részjelentését, amelyben sokatmondó pénzmozgásokat tárt fel a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a számlagyáras Vig Mór cége között. A dokumentum porrá zúzza Karácsonyék védekezését: a főváros balliberális vezetése ugyanis eddig azzal érvelt, hogy a renoválás és a kétes pénzmozgások között nincs időbeli egybeesés. Csakhogy a Kehi egyértelműen rámutatott, hogy a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig a kivitelezési szerződés megkötése után került az A-Hídtól a számlagyáras exügyvéd cégéhez.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?