Pesti Srácok

HUNOR: az Egyesült Államokban jártak tanulmányúton a magyar űrhajósjelöltek

null

Áprilisban tíznapos amerikai egyesült államokbeli szakmai úton vettek részt a magyar űrhajósjelöltek Houstonban, majd Philadelphiában – közölte a HUNOR – Magyar Űrhajós Program a Facebook-oldalán, hétfőn.

A látogatás célja volt, hogy első kézből kapjanak szakmai információkat és betekintést az űrutazás fellegvárában működő intézmények és szakemberek napi munkájába, valamint személyes találkozások során tapasztalatokat és élménybeszámolókat hallgathassanak meg a világűrt már megjárt asztronautáktól.

Houstonban, a NASA központjában a szervezet egyik fejlesztési szakértője vezette körbe a jelölteket. Megtekintették a látogatóközponton túl az úgynevezett mock-up létesítményt, amely a Nemzetközi Űrállomás olyan élethű mása, ahol a professzionális asztronauták kiképzése is zajlik. Emellett közelebbről megismerkedtek az űrhajósok kiképzése során használt eszközökkel, modern űreszközmodellekkel, az amerikai űrtevékenység történelmével és a nemzetközi összefogás eredményeként létrejött űrkutatási eredményekkel.

Az Axiom Space szakembereitől átfogó elméleti és gyakorlati képzést kaptak, de különböző alkalmassági teszteket és kiképzési feladatokat is végre kellett hajtaniuk, nagy hangsúlyt fektetve a csoportdinamikára. Ez idő alatt a vállalat űripari szakértői és pszichológusai folyamatosan vizsgálták a reakcióikat és a kommunikációs képességeiket. A jelöltek továbbá a virtuális valóság segítségével megtapasztalhatták az űrben való munkavégzés sajátosságait, és élőben követhették nyomon a Nemzetközi Űrállomáson folyó kísérleteket is.

PestiSracok facebook image

Philadelphiában, a Nemzetközi Űrhajózási Képzési és Kutatási Központban sikeresen teljesítettek egy centrifugaképzést, amely az űrrepülés során felmerülő mell–hát irányú többletterhelést szimulálta. A jelölteknek 6G-s terhelést kellett elviselniük a 45 perces képzés során, amely idő alatt a teljes folyamatot szimulálták a felbocsátástól a visszatérésig. A szimuláció során a jelöltek űrorvosa hang- és videokapcsolaton keresztül folyamatosan nyomon követte az egészségügyi állapotukat, valamint figyelemmel kísérte élettani paramétereiket; a pulzus, a légzésszám és az EKG-adatok is rögzítésre kerültek – közölték a HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.