Pesti Srácok

Kelemen Hunor a román vezetők fellépését sürgeti egy magyarsága miatt bántalmazott 15 éves sportoló ügyében

Kelemen Hunor a román vezetők fellépését sürgeti egy magyarsága miatt bántalmazott 15 éves sportoló ügyében

A román állami vezetők fellépését és a felelősök megbüntetését sürgette Kelemen Hunor pénteken egy magyarsága miatt bántalmazott és megalázott 15 éves sportoló ügyében.

– jelentette ki az RMDSZ elnöke pénteken, közösségi oldalán közzétett videoüzenetében, arra reagálva, hogy egy 15 éves lugosi tornászt román társai brutálisan bántalmaztak egy edzőtáborban, "csak azért, mert magyar".

PestiSracok facebook image

– részletezte Kelemen Hunor. Mint mondta: apaként, a magyar közösség vezetőjeként elfogadhatatlannak, "vérlázítónak" tartja azt, ami a 15 éves lugosi magyar fiúval történt az edzőtáborban. Úgy értékelte, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) magyarellenes kampánya vezetett ide, illetve az, hogy a román társadalom évek óta szó nélkül tűrte a gyűlöletkeltést. Az RMDSZ elnöke felkérte román politikustársait és az állam vezetőit, hogy ítéljék el az esetet, mert

Mint mondta: az államfőtől, a miniszterelnöktől, a belügyminisztertől és az igazságügyi minisztertől vár "nagyon gyorsan" reagálást, a tornászszövetség országos vezetőségétől pedig a történtek kivizsgálását. Kelemen Hunor az RMDSZ és a saját nevében sajnálatát fejezte ki a bántalmazott fiúnak és családjának, illetve segítséget ígért a jóvátételhez.

A román ifjúsági tornászválogatott resicabányai edzőtáborában történt esetet a Prosport sportújság tárta a nyilvánosság elé csütörtökön. A lap szerint a 15 éves magyar nemzetiségű fiút két társa bántalmazta, kínzása közben pedig "ungure"-nak ("te magyar!") szólították. A Prosport szerint a tornászszövetség – a sértett apjának állítólagos hozzájárulásával – el akarta tussolni az ügyet, amit a lap "égbekiáltónak" nevezett, egy olyan esetben, "amikor az ifiválogatott edzőtáborában az ország egyik sportreménységét megkínozzák és etnikai diszkriminációnak vetik alá". A Prosport pénteki beszámolója szerint Elisabeta Lipa, a Román Nemzeti Sportügynökség vezetője hivatalos átiratban szólította fel a tornászszövetséget a resicabányai súlyos incidens kivizsgálására. A resicabányai városi rendőrség (feljelentés híján) hivatalból indított kivizsgálást azoknak a sajtóértesüléseknek az ügyében, amelyek szerint egy resicabányai edzőtáborban egy kiskorú ütlegelést és más bántalmazást szenvedett el, illetve megfosztották őt személyi szabadságától – közölte pénteken a Krassó-Szörény megyei rendőrkapitányság.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.