Pesti Srácok

Koncz Zsófia: az új otthonfelújítási korszerűsítési program júniusban indulhat

null

A 108 milliárd forint keretösszeggel rendelkező új otthonfelújítási korszerűsítési program, amely az 1990 előtt épült családi házakra vonatkozik, júniusban indulhat el - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, az épületek energetikai korszerűsítése a célja a programnak, amelyben egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forint vehető igénybe, utóbbi a vissza nem térítendő támogatás és a kamatmentes hitel között oszlik meg.

Az államtitkár az M1-en és a rádióban is kiemelte, hogy az egész javaslatot társadalmi egyeztetésre viszik, a részletek tavasszal lesznek meg.

A programban elérhető támogatást szigetelésre, a melegvizes rendszerek korszerűsítésére, valamint nyílászáró és gázkazán cserére lehet fordítani. Fontos, hogy ezekkel a beruházásokkal legalább 30 százalékos energia megtakarítást érjenek el - tette hozzá az államtitkár az M1-en.

PestiSracok facebook image

Koncz Zsófia kiemelte, az energiaigény és ezáltal az energiafogyasztás csökkentésével a cél, hogy minél inkább a rezsivédett sávhatár alatt tudjon mindenki maradni.

Az államtitkár szerint ezt szolgálja a Napenergia plusz program is, ami napelemek telepítését és a tárolást is támogatja.

és ez hozzájárul Magyarország energiabiztonságához, energiaellátáshoz, energiaszuverenitásához - fogalmazott Koncz Zsófia.

Már eleve sokan az energiahatékonyságra költötték az állami támogatást

Az államtitkár az M1-en és a Kossuth rádióban is elmondta, az új otthonfelújítási korszerűsítési program elindítását azért tartották fontosnak, mert a korábbi, már lezárult otthontámogatási programot több 100 ezer család vette igénye. Ráadásul az érintettek közül sokan energiahatékonysági beruházást (szigetelést, nyílászár cserét, napelem telepítést) hajtottak végre.

Koncz Zsófia beszámolt még a tavaly októberben indult és a héten lezárult országjáró energetikai fórum sorozatról is, amelyet sikeresnek nevezett. Ugyanis 19 vármegyében jártak, 22 fórumot tartottak, amelyeken csaknem 1500 településvezető vett részt.

A rendezvényeken a résztvevőket az Energiaügyi Minisztérium részéről tájékoztatták a magyar energiapolitikáról és a futó pályázatokról. A településvezetők részéről pedig olyan témák merültek fel, mint például az energiaárak alakulása, a közvilágítás és a napelemek kérdése.

Forrás: MTI, fotó: News7

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.