Pesti Srácok

Megkéselt gyerekkel kampányol a Momentum – Donáth szerint a kormány a hibás a bőnyi késelés miatt

Megkéselt gyerekkel kampányol a Momentum – Donáth szerint a kormány a hibás a bőnyi késelés miatt

Egy leszúrt gyermekben is Orbán Viktort látja Donáth Anna. Legalábbis nagyon úgy tűnik, hiszen a Momentum elnöke bármiféle részvétnyilvánítás, jókívánságok, vagy egyéb formaság helyett rögtön felelőst keresett, s talált: a magyar kormány miatt késelt meg szerinte egy általános iskolás gyermek egy másikat. Az abortuszt botmixerezéshez hasonlító párttársa egyelőre hallgat az ügyben.

Mint arról beszámoltunk, a bőnyi Szent István Általános Iskolában április 29-én, az első tanítási órát követő szünetben – minden előzmény nélkül – hátba szúrta osztálytársát egy 25 cm pengehosszúságú késsel az iskola hatodik osztályos tanulója.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára egy más témában tartott szolnoki sajtótájékoztatón azt mondta,

PestiSracok facebook image

Minderről minden jóérzésű embernek az jutna eszébe, hogy jókívánságokkal halmozza el az áldozatot, legfeljebb feltegye a kérdést, miképpen került egy 12 éves gyerekhez az iskolába egy kés. Donáth Anna azonban ehelyett megpróbált politikai tőkét csinálni egy megkéselt gyermekből.

– válaszolta meg a senki által fel sem tett kérdést, majd gyorsan meg is nevezte a történtek első számú felelősét, ami nem más, mint a magyar kormány.

–lamentált a borzalmas estről a frissen anyává lett politikus.

Önmagában akár megdöbbentő is lehetne Donáth posztja, ugyanakkor nem váratlan annak a pártnak az elnökétől, ahol Cseh Katalin a botmixerezéshez hasonlította az abortusz folyamatát. Igaz, utóbbi ezúttal (bölcsen) hallgat.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.