Pesti Srácok

Most épp az fáj a haladó sajtónak, hogy a kárpátaljai magyarok nem akarnak egy lövészárokban meghalni

null

„Ukrajna nyugati részén a behívottak futnak és úsznak, hogy megússzák a háborút” – írja a New York Times. A riport tulajdonképpen azt fájlalja, hogy a kárpátaljaiak kimenekülnek az országból, ahelyett, hogy elmennének meghalni a háborúba.

Részletesen kivesézik a menekülőkre váró körülményeket, „a háborgó víz alattomos lehet, a partok meredekek és sárosak, a folyómedret pedig csipkézett, rejtett sziklák borítják".

Beszámolnak arról, hogy Vlagyiszlav Tonkosztan hadnagy nemrégiben feltartóztatott egy férfit a parton, aki éppen át akart kelni a folyón abban a reményben, hogy újra találkozhat feleségével és gyermekeivel, akiket két éve nem látott, mióta egy másik európai országba menekültek.

De arról is szót ejtettek, hogy „az, hogy több ezer ukrán férfi inkább az úszást választotta, minthogy katonaként szembenézzen a keleti front veszélyeivel, kiemeli a Volodimir Zelenszkij elnök előtt álló kihívást, amikor az Oroszországgal vívott több mint kétéves, véres lövészárokharc után új csapatokat próbál mozgósítani”.

PestiSracok facebook image

Tonkosztan hadnagy megjegyzi a riport szerint, hogy „nem ítélhetjük el ezeket az embereket, <...> de ha minden ember elmegy, ki fogja megvédeni Ukrajnát?”

Beszámolnak arról is, hogy sok ukrán, aki a háború első napjaiban önkéntesnek jelentkezett, azóta folyamatosan harcol, és évente csak egyszer kap két hét szabadságot. A katonákat az ellenségeskedések végéig besorozzák, és nincs meghatározott időpont, amikor felmentik őket a szolgálati kötelezettség alól.

Kárpátalján pedig a csempészcigarettákat felváltotta a behívott emberek kicsempészése.

A határhoz közeli autópályákon ellenőrzőpontokat állítottak fel, ahol a gépkocsikat ellenőrzik az országot elhagyni szándékozó férfiak után kutatva. Egy hadnagy szerint a határ mentén az őrök további infravörös kamerákat és lépések alapján működő érzékelőket helyeztek el. Ez a hadnagy megjegyezte, hogy mindenki fél a haláltól, de mi megpróbáljuk rávenni őket, hogy más szemszögből tekintsenek rá”.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.