Pesti Srácok

Nagyokat hallgat a "független-objektív" sajtó a Lánchíd-botrányról

Nagyokat hallgat a "független-objektív" sajtó a Lánchíd-botrányról

Újabb fajsúlyos információk kerültek nyilvánosságra, amelyek megerősítik a korrupció gyanúját a Lánchíd felújítása kapcsán. Ezek azonban úgy tűnik nem érik el a független, objektív sajtó, azaz a FOS ingerküszöbét, hiszen be sem számolnak róla.

Nem kispályás ügyletről van szó, hiszen az eddigi adatok alapján másfél milliárd forint „hídpénz” áramlott a felújítást végző A-Híd Zrt.-től egy másik gazdasági társasághoz, a Sunstrike Hungary Kft.-hez, ami Vig Mórnak – az Amnesty International Magyarország nevű NGO igazgatója, Vig Dávid testvérének – a sok százmilliós számlagyárba belebukott, és praxisától eltiltott exügyvéd érdekeltsége.

A napokban több cikkben foglalkozott a sajtó az ügyben felbukkanó új szereplővel – Hegedüs Dániel ügyvéddel – akinek irodája ugyanazon a címen van bejegyezve, ahol a Vig Mór -féle Sunstrike. Ez a tény azért lényeges, mert a Mandiner információi szerint a Lánchíd felújítását végző A-Hídtól a Sunstrike-hoz érkezett 1,4 milliárd forint egy részét Hegedüs a saját ügyvédi letéti számlájára utalta, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.

Síri csend a baloldalon

PestiSracok facebook image

A hídpénzbotrány újabb súlyos fejleményeiről azonban a teljes baloldali nyilvánosság hallgat. A Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc emberei által irányított főváros legnagyobb, és a Blaha Lujza tér felújításán kívül gyakorlatilag egyetlen, érdemi beruházása körül egyre erősödő, másfél milliárdos korrupció gyanúja nem éri el a magát függetlennek és objektívnek nevező sajtóorgánumok ingerküszöbét.

Az elmúlt három nap sajtóhírei között a Telexen, a HVG-n, a 444-en, a 24.hu-n, a 168 órán, de az Indexen át egészen a Magyar Hangig, egy cikket sem találni a Lánchíd felújításával összefüggő korrupciógyanús pénzmozgásokról.

Pedig a korrupciógyanús hídpénzbotrányról elég sok cikk született, mivel rengeteg fejlemény volt az ügyben, amikről a PestiSrácok.hu is beszámolt itt, itt, ittitt és itt is.

Forrás: Mandiner, fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.