Pesti Srácok

Összegyűjtötte az EP-választáson induláshoz szükséges számú ajánlást a Mi Hazánk Mozgalom

null

Összegyűjtötte az európai parlamenti (EP-) választáson való induláshoz szükséges számú ajánlást a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese.

A politikus elmondta: eddig a törvényben előírt 20 ezer szignó kétszeresét gyűjtötték össze aktivistáik, amiből a nap folyamán mintegy 30 ezret adtak le a Nemzeti Választási Irodán, az ellenzéki pártok közül elsőként. Ismételten sikerült bizonyítanunk, hogy milyen erő van ebben a közösségben - fogalmazott Dúró Dóra, megjegyezve, "Magyarország legelhallgatottabb pártja a Mi Hazánk, mind az országos fősodratú médiában, mind a helyi médiában".

Hozzátette: a Fidesz után pártja a második az indítani kívánt önkormányzati képviselőjelöltek számát illetően, ami másfélszer annyi indulót jelent, mint a sorrendben utánuk következő Demokratikus Koalíció esetében.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki a politikus.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még