Pesti Srácok

Schmidt Mária: a pandémia megmutatta, hogy a globalizáció kiszolgáltatottá tesz

null

A világjárvány megmutatta, hogy a globalizáció a kiszolgáltatottság veszélyét rejti, nemzetállami reagálásra volt szükség - mondta a XXI. Század Intézet főigazgatója a Covid-tanulságok? című konferencián szerdán Budapesten.

Schmidt Mária felidézte, a járvány mindenkit felkészületlenül ért, és két éven keresztül meghatározta az életünket. "A tudomány bekötött szemmel botorkált", de nyilvánvalóvá vált, hogy kiszolgáltatottságot jelent, ha egy ország nem tud előállítani egészségügyi termékeket - tette hozzá a főigazgató az intézet által szervezett, a világjárvány által okozott egészségügyi, társadalmi, gazdasági és politikai krízis tapasztalatait elemző rendezvényen. Kitért arra is: világszerte olyan szakértők jelentek meg, akikről nem lehetett tudni, érdekeltek-e a tesztek vagy a maszkok forgalmazásában, és az ő kezükbe kerültek milliókat érintő döntések, így lettek elfogadottak a lezárások, korlátozások, amelyeknek komoly társadalmi, gazdasági és pszichológiai következményei voltak.

- folytatta Schmidt Mária. Hozzáfűzte, hazánkban rekordgyorsasággal megvolt az oltóanyag, Magyarország keletről is hozott be vakcinát, és ezzel a világelsők közé kerültünk. Stumpf István alkotmányjogász, a Tokaj-Hegyalja Egyetem alapító elnöke szintén arról beszélt, felértékelődött a biztonság, a stabilitás és az önellátó képesség. A globális világrend képtelen volt kezelni a válságot, csak a kompetens kormányok által vezetett erős nemzetállamok voltak erre képesek, ahol a polgárok bíztak a közintézményekben - jelentette ki. Megjegyezte, az alapjogok fontosak, de a közösségi érdekek is, válsághelyzetben az alkotmánybíróságoknak kell megítélni, hogy az alapjogok mennyire korlátozhatók.

PestiSracok facebook image
Stumpf István alkotmányjogász, Tokaj-Hegyalja Egyetem alapító elnöke elõadást tart a XXI. Század Intézet Covid-tanulságok? címû konferenciáján a Kertész Imre Intézetben 2024. április 24-én. MTI/Máthé Zoltán

- szögezte le az alkotmányjogász. Hangsúlyozta, Magyarországon a járvány erős felhatalmazással rendelkező kormányt talált, amely 2020 márciusában vészhelyzetet hirdetett, rendeleti kormányzást vezetett be, ami "ideiglenesen, arányosan és célhoz kötötten lehetséges", mert az állam feladata az volt, hogy megvédje az emberek életét és egészségét. "Nagy politikai játszma alakult ki az ellenzékkel, a kormány egyedül maradt, de sikerült kezelnie a vírusválságot" - mondta Stumpf István. Úgy vélte, a járvány által okozott krízis még nem zárult le, "ha nem figyelünk oda, a maradék szuverenitásunkat is elveszik".

- figyelmeztetett az alkotmányjogász. G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója úgy fogalmazott, az Európai Unió bürokratikus kormányzata lett "a vírus nulladik áldozata", mert lassú volt és korrupt, a tudomány pedig csak elbizonytalanított a különböző kérdésekben, a tudósok akár saját maguknak is homlokegyenest ellenkező válaszokat adtak. A cselekvőképes politika oldotta meg a dolgot, és a járvány igazolta, hogy a nemzetállamok tudnak cselekedni.

- közölte G. Fodor Gábor. Hozzáfűzte, az is látszott, hogy a család és a hit az, amire szükség van, ha baj van. A járvány "a nekünk kedves előfeltételeket igazolta, de nem győztünk, a harc folytatódik; a tanulságokat fel lehet használni, hogy legyen jobb páncélunk, jobb fegyverünk" - fejtette ki előadásában az intézet stratégiai igazgatója.

G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója elõadást tart az intézet Covid-tanulságok? címû konferenciáján a Kertész Imre Intézetben 2024. április 24-én.
MTI/Máthé Zoltán

A Társadalmi hatások című kerekasztal-beszélgetésen Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus, az MCC Politikai Filozófia Európai Központjának vezetője többek között leszögezte, "aki a technológiát uralja, az a hatalom igazi birtokosa".

- vélte Lánczi András. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kiemelte, a dezinformációval szemben az EU ösztönzésére ádáz küzdelem zajlik, ami a szólásszabadság alkotmányos szabályait is igyekszik zárójelbe tenni. Persze egy járvány esetében a félretájékoztatásnak valóban óriási veszélyei lehetnek. A magyar kormány nem a közösségi médiára szerette volna bízni ennek kezelését, hanem például bővítette a rémhírterjesztés tilalmának alkalmazhatóságát, ám ezért Magyarországot a szólásszabadság megsértésével vádolták - idézte fel az NMHH elnöke.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a XXI. Század Intézet Covid-tanulságok? címû konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén a Kertész Imre Intézetben 2024. április 24-én. MTI/Máthé Zoltán

- jegyezte meg Koltay András.

Petri Bernadett: az Európai Unió a saját maga előnyére fordította a válsághelyzetet

A XXI. Század Intézet rendezvényén a kutató kiemelte: a koronavírus-járvány miatt kialakult krízis kezelése teljesen más volt európai, mint lokális szinten. Az uniós szintű válságkezelést "végtelen késlekedés" jellemezte - mondta, hozzátéve: hiba volt, hogy a legelső intézkedés csak hat-nyolc héttel a pandémia kitörése után történt, addig "teljes csönd" honolt. Petri Bernadett jelentős problémának nevezte a járványhelyzet gazdasági kezelését is.

- magyarázta, majd megjegyezte, hogy Magyarország például máig nem jutott hozzá a pénzhez, miközben lassan vissza kell fizetni a hitelt. A kutató rámutatott arra is, hogy a járvány idején az európai intézmények jogállamisági téren "lejtmenetbe" kerültek.

Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója az intézet Covid-tanulságok? címû konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén a Kertész Imre Intézetben 2024. április 24-én. MTI/Máthé Zoltán

Miközben a vírus elvitte a fókuszt, és az embereket rettegés töltötte el, az uniós intézmények a számukra ideológiai szempontból fontos - például gender témájú - jogszabályok elfogadására használták ki a bizonytalanságot. Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója azt mondta:

Ennek kapcsán a Nyugat és a Kelet közötti különbségre hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy Kínában nem voltak tüntetések a tilalmak, a kötelező maszkviselés vagy a lezárások miatt, pedig a kínaiak három évig voltak bezárva.

- fogalmazott. Horváth Levente beszélt arról is, hogy a járvány kapcsán "világrendi átalakulás" is elindult, miután Kína nagyon sok országnak segített beszállítóként (vakcina, maszkok, lélegeztetőgépek). Az egészségügyi együttműködések keretében nyújtott támogatásokkal, adományokkal is próbálták ellensúlyozni azt, hogy a pandémia Kínából indult el - magyarázta, hozzátéve: Kínában az emberek a szigorú korlátozások ellenére is viszonylag elégedettek voltak a járványkezeléssel. Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója az Egyesült Államok pandémiakezeléséről beszélt, rámutatva, hogy Olaszország után New Yorkban volt a legsúlyosabb helyzet. Úgy fogalmazott: hiába a világ egyik legerősebb hatalma és legerősebb gazdasága az Egyesült Államok, mégis elbukott a járványkezelésben. Mindez pedig Donald Trump elnök választási vereségét okozta. A pandémiahelyzet megmutatta, hogy Amerikában is "recseg-ropog" az egészségügyi ellátás.


Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója a XXI. Század Intézet Covid-tanulságok? címû konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén a Kertész Imre Intézetben 2024. április 24-én. MTI/Máthé Zoltán

- mutatott rá. Fekete Rajmund hangsúlyozta: a járvány kitörésével mintegy 40 millió ember vált néhány hónap alatt munkanélkülivé az Egyesült Államokban, de a Covid számos gazdasági, társadalmi problémát felerősített. Szlávik János, a Belvárosi Orvosi Centrum infektológus szakorvosa azt mondta, elképzelhető, hogy sosem fog kiderülni, pontosan honnan származott a vírus, pedig az első eset feltárása mindig nagyon sokat segít a pandémiák dinamikájának megismerésében. Hozzáfűzte, most már előre kell gondolkodni, hogy "mit tanultunk a járványból, és mit tudunk mindebből hasznosítani legközelebb". A szakorvos jelezte, hogy hamarosan lesznek olyan oltások, amelyek bizonyos ráktípusok ellen nyújtanak védelmet.

- jelentette ki, hozzátéve: a covid idején nagyon felgyorsultak a kutatások. Közölte azt is: a Földön több tízezer olyan vírus létezik, amiből hasonló világszintű pandémia alakulhatna ki. Tudományos szemmel a koronavírus elleni oltások hatékonyak voltak - mondta Szlávik János, aki jelezte azt is, hogy a magyar lakosság 60-70 százaléka kapott legalább egy vakcinát, az idősek 70-80 százaléka pedig többet. Szlávik János sajnálatát fejezte ki, amiért a lakosság egy része bizalmatlan és oltásellenes maradt, majd ennek kapcsán megjegyezte, hogy ebben a régióban "ennyit engedett meg az egészségtudatosság".

Szabó László, a rendezvény házigazdája, Szlávik János, a Belvárosi Orvosi Centrum infektológus szakorvosa és Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke (b-j) a XXI. Század Intézet Covid-tanulságok? címû konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén a Kertész Imre Intézetben 2024. április 24-én. MTI/Máthé Zoltán

Kiemelte azt is, hogy járványhelyzetben bizonyos emberi jogok korlátozása elkerülhetetlen. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke kijelentette: a védőoltások hasznosak és jók voltak. Felidézte, az egészségügyi dolgozók kötelező vakcinációja rendkívül komoly szervezőmunkát igényelt. Hozzátette: a gyógyszerészek körében minimális volt a halálozási statisztika. Az elnök beszélt arról is, hogy járványhelyzetben az egészségügynek "félkatonai szervezetként" kell működnie, mert ilyenkor az orvosokra, gyógyszerészekre van bízva az egész társadalom.

- húzta alá, megjegyezve: a koronavírus-járvány idején nagy kockázattal járt a kitettség.

Forrás: MTI; Vezető kép: SchmidtMária, a XXI. Század Intézet főigazgatója előadást tart az intézet Covid-tanulságok? című konferenciáján a Kertész Imre Intézetben 2024. április 24-én. MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.