Pesti Srácok

Szijjártó Péter: egyre nagyobb külpiaci részesedésre tesznek szert a Magyarországon működő vállalatok

null

Egyre nagyobb külpiaci részesedésre tesznek szert a Magyarországon működő cégek, ezért is lenne rendkívül lényeges megelőzni a világ újbóli blokkosodását, mivel az jelentős új akadályokat gördítene a kivitel elé – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Kecskeméten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Autóflex-Knott Kft. új beruházásának átadásán arról számolt be, hogy a hazai autóipari vállalat 800 millió forint értékű fejlesztése az amerikai és az európai piaci részesedés növelését célozta, a kormány pedig 400 millió forinttal támogatta a nagyobb teljesítményű alkatrészek megmunkálására alkalmas gépek beszerzését. Kiemelte, hogy a beruházásnak önmagán túlmutató hatásai is vannak, az hozzájárul a magyar gazdaság dimenzióváltásához, ugyanis magasabb technológiai színvonalra került a gyártás, az üzembe helyezett berendezések pedig komoly szakértelmet igényelnek, ezért lényeges szemponttá vált a munkavállalók képzése is.

– mutatott rá, utalva a nemrég telepített napelemrendszerre. Szijjártó Péter beszédében tudatta, hogy a világ ma a veszélyek korát éli, amelyet a kiszámíthatatlanság jelentette nehézségek jellemeznek, miután négy éve a koronavírus-járvánnyal kezdődött a válságspirál, a gyárbezárások, a tömeges elbocsátások nyomán pedig a világgazdaság szinte mindegyik ágazatában átalakultak az erőviszonyok. Felidézte a gazdaságpolitikai válaszlépéseket övező vitákat is.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hozzátette, hogy a stratégia sikeresnek bizonyult: Magyarország ebből a krízisből is megerősödve tudott kikerülni, amit tanúsít, hogy szinte egyedülálló módon többen dolgoztak a pandémia után, mint előtte. Fontosnak nevezte a külpiaci tevékenységek fejlesztését, és kiemelte, hogy a gazdasági növekedést az export folyamatos bővítése tudja megalapozni, minthogy a belső piac akkora, amekkora, nem fog nőni.

– szögezte le. A miniszter arra is kitért, hogy a világjárvány az exportteljesítményt is veszélybe sodorta, ezért hirdette meg a kormány a Nemzeti Exportvédelmi Programot, amelynek keretében 43 vállalatot támogattak 64 milliárd forint összértékben, mintegy 130 milliárd forintnyi beruházást indukálva.

– jelentette ki. Emlékeztetett rá, hogy Magyarország a világ tíz legnyitottabb gazdasága közé tartozik, az export aránya eléri a bruttó hazai termék (GDP) 85 százalékát.

– közölte. Úgy vélekedett, hogy éppen emiatt rendkívül fontos megakadályozni a világ újbóli blokkosodását, az ugyanis újabb és újabb akadályokat gördítene az exportorientált magyar cégek elé.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.