Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Eszkalációs kockázatot jelent a NATO-ban jelen lévő háborús pszichózis

Szijjártó Péter: Eszkalációs kockázatot jelent a NATO-ban jelen lévő háborús pszichózis

A NATO-n belül jelenleg háborús pszichózis uralkodik, ami komoly eszkalációs kockázatot jelent, ezért minél előbbi stratégiaváltásra lenne szükség az észak-atlanti szövetség részéről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO–Ukrajna Tanács ülését követő sajtóértekezletén arról számolt be, hogy minden, ami elhangzott a tanácskozáson, azt erősítette meg, hogy minél előbb békére van szükség, ugyanis jól látszik a csatatéri helyzet alapján, hogy gyors diplomáciai rendezés híján drámai mértékben nőni fog a halottak száma és a pusztítás mértéke.

– figyelmeztetett. Rossz hírnek nevezte, hogy ez jelenleg erősen kisebbségben lévő álláspont a NATO-n belül; egyik kollégája például úgy fogalmazott, hogy "a cél nem a béke megtalálása, hanem a háború megnyerése".

PestiSracok facebook image

– mondta. Ennek kapcsán pedig rámutatott, hogy a fegyverszállítások összeállítása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, részben azért, mert a szövetségesek jelentős része csaknem teljes egészében átadta mostanra a raktáraiban rendelkezésre álló hadieszközöket.

Szijjártó Péter ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy Magyarország látja el jelenleg Szlovákiában a légtérrendészeti feladatokat Csehországgal együtt, mert Pozsony minden repülőgépét átadta Kijevnek, az újak pedig még nem érkeztek meg. Felidézte, hogy az ülésen elhangzott az is, hogy ki kell üríteni a raktárakat, azaz minden létező eszközt át kell adni Ukrajnának, és ennek kétségbeesettségéből is világosan látszik az, hogy a fegyverszállítások egyre nagyobb nehézségekbe ütköznek.

– vélekedett.

– tette hozzá. Megismételte, hogy Magyarország ellenzi a NATO koordinációs szerepének megnövelését az ukrajnai fegyverszállításokban és az ukrán katonák kiképzésében, így nem is fog részt venni sem ennek tervezésében, sem magukban a műveletekben, sem ezek finanszírozásában. A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a NATO-ban ma meglévő "háborús pszichózis" óriási eszkalációs kockázatot is jelent, és minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz a pusztítás, és annál nagyobb lesz a veszélye a fegyveres konfliktus továbbterjedésének is.

– jelentette ki. Kifejtette, hogy hazánk ráadásul Ukrajna szomszédjaként immár több mint két éve közvetlenül szembesül a háború drámai hatásaival, a szenvedéssel, a kormány ezért az ország történetének valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.