Pesti Srácok

Szijjártó Péter: minden feltétel adott a Magyarország és a Boszniai Szerb Köztársaság közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez

null

Nincs semmi nyitott vagy vitás politikai kérdés Magyarország és a Boszniai Szerb Köztársaság között, így minden feltétel adott a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Banja Lukában.

A tárcavezető a Magyarország és a Boszniai Szerb Köztársaság által rendezett üzleti fórum megnyitóján mondott beszédében kiemelte, hogy az utóbbi éveket talán a kiszámíthatatlansággal lehetne leginkább jellemezni, ugyanis rövid időn belül három olyan válsággal is szembekerült a világ, amelyek mindenkit, így az állami és a vállalati szereplőket is a gazdasági stratégiájuk újragondolására késztettek.

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter, akit a fórumra 24 hazai vállalat 32 képviselője kísért el, arról számolt be, hogy az érintett cégek a saját területükön mind a világ élvonalába tartozó technológiákkal rendelkeznek, és sok helyen bizonyítottak már, komoly referenciákkal és tapasztalatokkal bírnak.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Rámutatott, hogy ezek a cégek nagyban hozzájárulhatnak a Boszniai Szerb Köztársaság gazdasági fejlődéséhez, a technológiai színvonal növeléséhez, a kihívások sikeres kezeléséhez.

– sorolta.

– húzta alá.

– folytatta. A miniszter végül leszögezte, hogy a két kormány között nincsen nyitott vagy vitás politikai kérdés.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.