Pesti Srácok

Történetének legnagyobb felvásárlására készül az OTP

null

Az OTP Bank tavaly minden korábbi eredményét felülmúlta, a megkezdett építkezést és a terjeszkedést folytatja a következő években – mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a társaság éves közgyűlésén, pénteken, Budapesten.

Csányi Sándor kiemelte, hogy a stabilitást jellemző mutatók jól alakultak, a vállalatcsoport tőkehelyzete stabil, az organikus növekedés jelentős, a hitelminőség csoportszinten javult. Közölte egyúttal: csütörtökön vételi ajánlatot tettek az egyik uniós országban. Megvalósulása esetén ez lehet a bank történetének legnagyobb felvásárlása.

A közgyűlés ezt követően megszavazta az összesen 150 milliárd forintnyi, vagyis részvényenként 535,71 forintos osztalékot. A jogosultak között a saját részvénynek minősülő részvények osztalékát is szétosztják az alapszabály alapján. A kifizetés június 3-án kezdődhet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

PestiSracok facebook image