Pesti Srácok

A Meta törölte a Robert Fico elleni merénylet elkövetőjének a Facebook-profilját

null

A Meta törölte Robert Fico szlovák kormányfő feltételezett merénylőjének Facebook-fiókját - közölte a vállalat helyi idő szerint kedd este.

A szlovák kormányfőt négy lövés érte közvetlen közelről múlt szerdán egy kihelyezett kormányülés után. Még kórházban van, de már nincs életveszélyben.

Szlovák politikusok vasárnap azt mondták, elképzelhető, hogy a feltételezett merénylő nem egyedül követte el a bűncselekményt, ahogyan eleinte gondolták, aminek egyike oka, hogy a fiókját és az üzeneteit a támadás után valaki törölte.

A Facebookot üzemeltető Meta arról számolt be, hogy a vállalat törölte a gyanúsított fiókját még a támadás napjának estéjén, és erről tájékoztatta a szlovák hatóságokat, amelyekkel kapcsolatban áll és együttműködik. Ezt a szlovák médiafelügyelet is megerősítette.

PestiSracok facebook image

Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy ki kell vizsgálni, hogy voltak-e az elkövetőnek bűntársai, illetve tagja volt-e olyan csoportnak, amelynek tagjai merénylet elkövetésére buzdíthatták egymást. Sutaj Estok szerint továbbra is az a valószínűbb forgatókönyv, hogy a merénylőnek voltak segítői.

- szögezte le a szlovák belügyminiszter. Az ügyészség által csak Juraj C.-ként azonosított gyanúsított 71 éves, korábban biztonsági őrként dolgozott egy bevásárlóközpontban és amatőr költőként három verseskötetet adott ki.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.