Pesti Srácok

Akár 15 évet is kaphat az a 12 éves kislány, aki szívtájékon szúrta osztálytársát

Akár 15 évet is kaphat az a 12 éves kislány, aki szívtájékon szúrta osztálytársát

Még alapos vizsgálatok várnak a kislányra, aki megkéselte az osztálytársát Bőnyben. Egy büntetőügyvéd szerint a gyerek akár 15 évet is kaphat.

Sokan találgatják, mi vezetett a hétfői, bőnyi tragédiához. Mint ismert, egy hatodikos, 12 éves kislány hátulról szívtájékon szúrt egy másik gyereket. Kiderült, hogy az elkövetőnek halállistája is volt: pirossal írta fel a meggyilkolandó iskolatársainak a nevét, zölddel pedig azokét, akiket nem akart bántani. Az RTL-nek egy megszólaló azt mondta, hogy a késelő kislány édesapja terrorban tartotta a családot, és volt, hogy a kislány édesanyján lila foltok voltak, amikor megjelent a munkahelyén. Az áldozat apja kedden, a Rádió1 Balázsék című műsorában úgy fogalmazott:

A kislányt most 30 napra letartóztatta a bíróság, amit javítóintézetben kell eltölteni. A rendőrség előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoz. Mivel a lány a 12. életévét betöltötte, ezért büntethető. Bátki Pál ügyvéd szerint 5 és 15 év közötti szabadságvesztés járhat azért, amit tett. A kislányt biztosan alapos kivizsgálásoknak vetik majd alá, hogy kiderüljön, érti-e, amit tett.

Forrás: ATV; Fotó: Envato

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.