Pesti Srácok

Aki nem tudta: Varga Mihály nemcsak pénzügyminiszter, hanem egy johannita lovag

Aki nem tudta: Varga Mihály nemcsak pénzügyminiszter, hanem egy johannita lovag

A kormány mindig kiállt és a jövőben is kiáll Európa keresztény kulturális hagyománya mellett - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az idén alapítása 100. évfordulóját ünneplő Johannita Rend Magyar Tagozatának konferenciáján pénteken Budapesten.

Varga Mihály, aki maga is a lovagrend tagja, arról beszélt: a Johannita Rend megalakulása óta védelmezi a kereszténységet. Emlékeztetett: noha a rend története során alapvetően békés eszközökkel teljesítette szolgálatát, gyámolítva a zarándokokat és a betegeket, szükség esetén nem riadt vissza a fegyveres harctól sem. Kiemelte:

A miniszter szólt arról is: ma, amikor a technológia eddig ismeretlen utat nyit meg az emberiség előtt, ismét nagy a kísértés, hogy az ember Isten helyébe képzelje magát.

PestiSracok facebook image

-mondta, hozzátéve, ezzel szemben az Európa múltjából levezetett tradíció azt mondja, hogy a boldoguláshoz a közösségi szemlélet vezeti el az embert. A feladat tehát világos - jelentette ki, "vissza kell találnunk az eredeti, talpára állított logikához", és "minél többen állunk ki a normalitás mellett, az emberiség annál hamarabb visszatalálhat az eredeti, társas és együttműködő természetéhez".

-mondta. Meglátása szerint a veszélyeket nem szabad alábecsülni, mert tetemes károkat okozhatnak a következő generációknak, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a maiakhoz hasonló ideológiák mindig múlandónak bizonyultak.

-tette hozzá Varga Mihály.

A rendtől kapott háttéranyag szerint: a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend a II. század elején alapították Jeruzsálemben. A rend fontos szerepet játszott a Szentföld védelmében. Az első lovagok alig néhány évtizeddel a rendalapítás után jelentek meg Magyarországon, és évszázadokon át fontos szerepet töltöttek be az országban: II. Andrást kísérték keresztes hadjáratára, majd az Aranybulla egyik hiteles példányát őrizték. A johanniták IV. Béla oldalán harcoltak a muhi csatában, és komoly szerepük volt abban is, hogy a rozgonyi csatában Károly Róbert diadalmaskodott. Hunyadi János mellett részt vettek a törökellenes hadjáratokban és hozzájárultak a nándorfehérvári győzelemhez is. A 16. században a rend katolikus és protestáns ága kettévált, azóta a katolikusok a máltai, a protestánsok pedig a johannita lovagok. A Johannita Rend Magyar Tagozata 1924 tavaszán jött létre, a lovagok a hitetlenség elleni harcot, a betegápolást, kórházak és jótékonysági intézmények alapítását és fenntartását tűzték ki célul. Magyarországon 1989-ben hozták létre a Johannita Segítő Szolgálatot, amely karitatív és diakóniai munkát végez: egészségügyi és szociális intézmények, iskolák munkájához járul hozzá hiányzó eszközök beszerzésével, képzések szervezésével és mélyszegénységben élő embereket támogat. Az elmúlt két évben elsősorban a Kárpátalján élőket segítették.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.