Pesti Srácok

Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására

Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására

Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására; magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik – hangoztatta Giorgia Meloni olasz kormányfő egy milánói sajtórendezvényen, kedden.

Giorgia Meloni kijelentette: nincsen tudomása arról, hogy Franciaország vagy Németország olyan sok embert átvett volna Olaszországtól. Arra utalt, hogy az olaszországi partokra évente több mint százezer érkező bevándorlóból kevés tagállam vett át embereket. A miniszterelnök a La Verità jobboldali napilap szervezte találkozó vendége volt, amit Olaszország és Európa jövőjéről rendeztek az európai parlamenti választások kampányeseményeként kedden. Giorgia Meloni elmondta, amikor 2022 októberében elkezdte a kormányzást, Európában kizárólag a migránsok szétosztásáról folyt a vita.

– fejtette ki. Úgy vélte, az egyetlen járható út, amely mindenki érdekeit figyelembe veszi az, ha a vita arról folyik, hogy miként lehet megállítani az illegális bevándorlást Európába.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Giorgia Meloni. Hozzátette, hogy kormánya az utóbbi másfél év alatt megállapodásokat kötött Tunéziával, Egyiptommal és Líbiával az illegális bevándorlás megállításában való együttműködésről. Eredményként nevezte meg, hogy tavaly tavasz óta a Földközi-tenger nyugati medencéjében hatvan százalékkal csökkent a migrációs nyomás.

– húzta alá Giorgia Meloni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.