Pesti Srácok

Globális konfliktushoz vezethet Macron és Scholz terve

Globális konfliktushoz vezethet Macron és Scholz terve

Úgy tűnik, Európa vezetőin teljesen eluralkodott a háborús pszichózis, és már nem törődnek a veszéllyel, amit az eszkaláció jelent. Hiába hangzanak el immár napi szinten az orosz fenyegetések arra vonatkozóan, hogy mik lesznek a válaszlépések abban az esetben, ha a nyugati fegyvereket Oroszország területén vetik be, Macron és Scholz továbbra is eltökéltek a háború kiterjesztése mellett.

Emmanuel Macron és Olaf Scholz egyetért abban, hogy Kijevnek be kell vetnie szövetségesei fegyvereit az oroszországi kilövőállomások ellen. Ukrajnának lehetővé kell tenni, hogy szövetségesei fegyvereivel „semlegesítse” azokat az orosz katonai bázisokat, amelyekről rakétákat lőnek ki Ukrajnába – írja a Guardian. A portál szerint a francia elnök hozzátette:

Macron minderről egy németországi látogatásán nyilatkozott, ahol Olaf Scholz kijelentette, hogy egyetért a francia elnökkel, de némileg óvatosabban hozzátette, hogy "az ukránoknak tiszteletben kell tartaniuk a fegyverszállítók feltételeit". A kancellár egyúttal megtagadta a német Taurus cirkálórakéták szállítását, amelyekkel az ukránok képesek erőteljes csapást mérni az orosz pozíciókra Ukrajnán belül és Oroszország mélyén is. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt mondta az Economistnak, a szövetség tagjai nem ellenzik, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel mélyen Oroszországban csapjon le, a Fehér Ház azonban kedden kizárta ezt a lehetőségét az Egyesült Államok által szállított fegyverek esetében.

PestiSracok facebook image

Globális konfliktust eredményezhet a lépés

A francia és német államfők nyilatkozatára reagált Vlagyimir Putyin is. Az orosz elnök figyelmeztette a Nyugatot, hogy az európai NATO-tagok a tűzzel játszanak, amikor azt javasolják, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel csapjon le mélyen Oroszországban, ami szerinte globális konfliktust válthat ki.

– mondta Putyin újságíróknak Taskentben.

– idézte az orosz elnököt a Reuters.

Forrás: The Guardian, Reuters; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.