Pesti Srácok

Irán nem változtat Izrael-ellenes politikáján

null

Irán nem változtat eddigi Izrael-ellenes politikáján, illetve továbbra is kitart az Izraellel szembeni ellenállási front korlátlan támogatása mellett - szögezte le csütörtökön az iráni Forradalmi Gárda.

Az állásfoglalást azt követően tették közzé, hogy Hosszein Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet képviselőivel találkozott Teheránban. A Tasznim helyi hírügynökség szerint a megbeszélésen jelen volt az Ebrahim Raiszi elnök gyászszertartására érkezett Iszmail Haníje, a Hamász politikai irodájának vezetője is. Irán ugyanabban a helikopterbalesetben elhunyt külügyminiszterét, Hoszein Amirabdollahiánt Teheránban temették el csütörtökön.

Az ISNA állami hírügynökség szerint az iráni diplomácia vezetőjét ünnepélyes körülmények között helyezték örök nyugalomra a főváros déli részében található Sah Abdul Azim mauzóleumban.

A nap folyamán temetik el Ebrahim Raiszi elnököt is, az ország északkeleti felében található szülővárosában, Meshedben. Amirabdollahián, Raiszi és a helikopteren velük utazó másik hét személy vesztette életét a vasárnap történt szerencsétlenségben Irán északnyugati részén. A június 28-ra kitűzött elnökválasztásig az államügyeket Mohamad Mokbar korábbi első alelnök vette át, a diplomáciai tárca irányítását pedig Amirabdollahián hivatalát pedig helyettese, Ali Bakeri-Káni.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.