Pesti Srácok

Karácsony annak idején átláthatóságot ígért, a főváros mégis a korrupcióban és a káoszban úszik

null

Karácsony Gergely a 2019-es programjában egy egész fejezetet szentelt az átláthatóság kérdésének – emlékeztet a Magyar Nemzet. A politikus akkor több ígéretet is megfogalmazott, amely alapján azt hihetnénk, hogy a megválasztása után a korrupcióellenesség élharcosává vált. Azonban ez nem így lett, átláthatóság helyett pedig a korrupció mocsarába süllyedt a főváros Gyurcsány Ferenc embereinek köszönhetően.

Az előző önkormányzati választáson, 2019-ben Karácsony Gergely még azt ígérte, minden fővárosi tulajdonban, kezelésben lévő intézmény és cég élére nyilvános pályázaton választanak majd vezetőt. Ez természetesen nem valósult meg, ugyanis a választásokat követően a városházát ellepték Gyurcsány Ferenc emberei, akik elfoglalták az intézmények vezetését, és megkezdték a pénz kilapátolását a fővárosból.

– írta programjában Karácsony Gergely, aki 2019-ben még az elszámoltatás, és a korábbi városvezetés korrupciós ügyeinek feltárásával kampányolt. Ezen kijelentéseit azonban csak korrupciós botrányok sora követte, többek között a hídpénzbotrány, amelyben a nyilvánosságra került adatok szerint komoly szerepe volt a fővárosnak.

PestiSracok facebook image

A korrupció elleni harc jegyében a főpolgármester egy antikorrupciós kutatószobát akart létrehozni, ahol a lakosok és az újságírók szabadon kutathatják a főváros szerződéseit és jegyzőkönyveit. Ezen kutatószoba helyette azonban inkább átláthatatlan szerződések és üzletkötések tömkelege valósult meg.

– írta programjában Karácsony Gergely, azonban a listából, mint oly sok korábbi tervből, nem lett semmi.

Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.