Pesti Srácok

Kocsis Máté: sem a jólét, sem a béke nem garantált a mostani brüsszeli vezetés mellett

null

Sem a jólét, sem a béke nem garantált a mostani brüsszeli vezetés mellett - jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban.

Kocsis Máté szerint az európai vezetésben azért kell változás, mert pont azt nem tudja garantálni az európai polgároknak, amire az unió létrejött.

- vélekedett a fideszes politikus. Mint mondta, Robert Ficot ideiglenesen elveszítették a békepárti politikusok közül, ezért is nő a jelentősége az európai parlamenti választásoknak.

PestiSracok facebook image

Kitért arra, a szlovák miniszterelnök elleni merénylet elkövetője egy háborúpárti, Ukrajna-párti aktivista volt, aki korábban is többször kifejtette ellenvéleményét a Fico-kormány békepárti politikájával szemben.

Elmondta, a háborús pszichózis olyannyira nagy, hogy teljesen áthatja az európai polgárok mindennapjait, függetlenül attól, hogy a háború vagy a béke álláspontján vannak. Az Európai Unió vezetésének nagy kudarca, hogy az elmúlt évek arról szóltak, hogy az erőszak egyre nagyobb teret nyert a kontinensen, elég a terrortámadásokra, az antifák által elkövetett utcai erőszakra, a háborúra és most már a merényletekre gondolni - sorolta a frakcióvezető.

- jelezte a frakcióvezető.

Hozzáfűzte: teljesen döbbenetes, hogy európai nagy országok komoly vezetői - mint a francia elnök vagy a svéd miniszterelnök - olyan nyilatkozatot tesznek, amelyek a nukleáris fegyverek felhasználásáról szólnak. A fegyverkezésről szóló nyilatkozatok, az erőszakhullám, a háborús készülődés miatt az egész kontinens úgy néz ki, mint ami elvesztette a békés, jóléti, nyugodt arcát

Mindez Magyarországon is növeli az európai parlamenti választások tétjét, hiszen a kormánnyal szemben van a baloldal vagy - más néven - szuverenizmussal szemben menők vagy globalisták, "akik ugyanezeket a mantrákat fújják", de nem feltétlenül azért, mert így gondolják, hanem mert a nyugati finanszírozóik ezt kérik tőlük - fogalmazott Kocsis Máté.

Meglátása szerint az európai polgárok többsége nem akar háborút, "az európai média, az amerikai befolyás alatt álló politikusok, az amerikai spekulánsok által pénzelt médiafelületek" akarnak háborút, ők akarnak konfliktust Európa területén.

- foglalta össze Kocsis Máté.

MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS