Pesti Srácok

Orbán Viktor: A békére csak az szavaz, aki a Fideszre szavaz (visszanézhető!)

Hogyan készül a kormány az EP-választásra, mit várhatunk Brüsszeltől, van-e változás a háborús retorika kapcsán – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt pénteken reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában.

A miniszterelnök a beszélgetés elején felidézte, hogy az EU külügyi biztosa azt mondta, nem fantázia egy kiterjedt európai háború.

– fogalmazott a kormányfő, aki emlékeztetett arra, hogy hogy 1999-ben sikerült megakadályozni egy szerb–magyar háborút, amikor frissen, a csatlakozásunkat követően a NATO meg akarta nyitni az északi frontot a délszláv háborúban. A kormányfő kijelentette, hogy ahogyan akkor, úgy most sem fogják hagyni, hogy belekényszerítsenek minket egy újabb háborúba. Orbán Viktor azt is kifejtette, hogy eddig két nagy háborúba lettünk belekényszerítve és mindkétszer rosszul jártunk. Hozzátette azonban, hogy egy háborúban nemcsak veszteség, hanem nyereség is keletkezik.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy kevesen vannak, de erősek a háborús irányzat mögötti erők. Az európai vezetők a háború felé menetelnek, míg az emberek ezt nem akarják. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a földrajzi elhelyezkedés miatt mindenképpen másképpen gondolkozik a háborúról.

– mondta a kormányfő. A miniszterelnök szerint ez az, ami nem tetszik a Nyugatnak, ezért várnak tőlünk háborúpárti fordulatot és ezért támogatják az ellenzéket. Mint mondta, a baloldal háborúpárti; ennek oka, hogy külföldről fizetik őket, és Nyugaton háborúpárti kormányok vannak. Éppen ezért kormányváltást akarnak Magyarországon, hogy az ő narratívájukat kiszolgáló kormány legyen Magyarországon. Az EP-választásokra készülve a miniszterelnök kifejtette véleményét arról, hogy milyen élesen fordult meg Európa szerepe és vezetése az elmúlt húsz évben.

– mondta a kormányfő. Mint mondta az unió akkor a békét és a prosperitást képviselte, most viszont arra tartunk, hogy belerohanunk egy háborúba, miközben egyre veszítünk a világgazdaságban betöltött szerepünkből.

– tette hozzá. A háborús inflációra és Európa gazdasági válságára vonatkozóan Orbán Viktor rámutatott arra, hogy azzal, hogy a németek leválasztódtak az orosz energiáról, az hazavágta a német gazdaságot.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nekünk nem szabad ebbe a hibába esnünk. A benzinárról azt mondta a kormányfő, hogy a kereskedőkkel szemben jogos elvárás, hogy tartsák a régiós árakat. Arra kérte Nagy Márton minisztert, hogy próbáljon egyeztetni.

– tette hozzá.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.