Pesti Srácok

Lázár János: Egyedül a Fidesz tudja garantálni a békét és a pénzt is minden magyar embernek

null

Lázár János arra kérte hallgatóságát, menjenek el szavazni, bízzanak meg a Fidesz–KDNP-ben, támogassák a pártszövetséget és jelöltjeit, mert meg fogják szolgálni a bizalmat; azon dolgoznak, hogy Magyarország még erősebb ország legyen, és különösen a vidéken élőknek minél több lehetőséget teremtsenek.

– tette hozzá. A miniszter szavai szerint két csoport van a politikában: az egyik minden hibájával együtt mindig kitart a nemzeti érdek mellett; ilyen a Fidesz–KDNP, amelynek a legfontosabb Magyarország függetlensége.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Kiemelte, hogy a másik politikai csoport az, amely most már nyíltan, szemtelenül és szenvtelenül elfogadja a pénzt az "amcsiktól".

– jegyezte meg. Lázár János az orosz–ukrán háborúval összefüggésben azt mondta, hogy Magyarország egymillió katonát veszített a két világháborúban; egy ilyen országban bármi, ami közelebb visz a háborúhoz, az a nemzet jövőjére közvetlen veszélyt jelent.

– jelentette ki. A miniszter úgy vélte, sokan legyintenek, hogy nem kell ezzel foglalkozni, de 1913-ban sem gondolta senki, hogy öt évvel később 660 ezer magyar hal meg katonaként az első világháborúban; 1938-ban szintén senki sem gondolta, hogy Magyarország 450–500 ezer katonát veszít a második világháborúban, ezért óvatosnak kell lenni a kérdésben.

– mutatott rá. Azt mondta, annál veszélyesebb dolog az ember életében nem lehet, mint hogy arra kényszerítsenek, háborúba kelljen menni, "adjunk katonát, fegyvert, paripát".

– közölte. Lázár János értékelése szerint "erre nem lehet azt mondani, hogy normális világban élünk; biztos van valami a világban, ami nem kedvező nekünk, és rossz irányba halad, ilyen helyzetben nem mindegy, kire adják a szavazatukat, kit erősítenek meg, kire bízzák az ország képviseletét a nemzetközi csatatérben, a nemzetközi erőtérben". A miniszter szólt arról is, hogy vidéki képviselőtársaival együtt arra törekednek, hogy minél több erőforrást juttassanak vidékre, mert számukra a vidéki ember különleges érték. Hangsúlyozta: meg kell szüntetni azt, hogy a vidéki ember másod-, vagy harmadrendű állampolgárnak érezze magát a saját hazájában.

– közölte. Hozzátette: azt szeretnék, hogy az ezeken a területeken élők éreznék, ők a szövetségeseik, fontos emberek, akiket támogatnak törekvéseikben, ezért a forrásokat úgy akarják újraosztani, hogy a vidékieknek is jusson belőle a következő években is.

Lázár János az önkormányzati választásokra térve Füstös János (Fidesz–KDNP) újrainduló polgármestert és a Fidesz–KDNP képviselőjelöltjeit ajánlotta a választók figyelmébe. Füstös Jánost nyugodt, megfontolt, koncepcionális településvezetőként jellemezte. A jelöltekről azt mondta, tapasztalt, felelősséggel élő, másokról gondoskodni tudó emberek.

Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arra biztatta Csurgó jobboldali, keresztény–nemzeti gondolkodású választóit, menjenek el szavazni, mert rajtuk múlik, lesz a változás Brüsszelben és lesz-e folytatás Csurgón.

– fűzte hozzá. Kiemelte: Csurgón folytatni kell az elmúlt évtizedekben, illetve az elmúlt öt évben megkezdett munkát.

– mondta.

Füstös János a beruházásokra példaként hozta fel kerékpárutak építését, több utca csapadékvíz-elvezetésének megoldását, intézmények felújítását. A következő időszakban befejezik a szálloda építését, új bölcsődét nyitnak, óvodát korszerűsítenek, utakat újítanak fel a városban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Katona Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.